2010. február 24., szerda

Sztrapacs-karfiol





Imádom a sztrapacskát, de nem fogyasztok lisztet és krumplit, sem szalonnát. Akkor hát mit tegyek? Kell valami ezek helyett úgy, hogy tudom, nem lesz valódi sztrapacska íze, viszont finom ételt kapok. Így született ez az étel, ami nagyon finom, a karfiol íze nem túl átütő, és sokkal-sokkal egyszerűbb, mint az igazi változat. Tulajdonképpen fast food!

Gyerekszáj (új rovat)

Kisfiam első aranyköpését szeretném megörökíteni e blogon. A gyerek 22 hónapos, már a bölcsőben tudtuk, hogy hamar fog beszélni. Gyakran intjük óvatosságra azzal, hogy "el ne ess!". Ma felmászott a kis IKEÁ-s létrájára - neki vettük egyébként, bár én is praktikusnak találtam - ráül, izeg-mozog rajta. Végre - kisebb fokú életveszélyek valószínűtlen elkerülése után - megtalálja a kényelmes pozíciót, majd diadalittasan rám néz: "elneestem!"

És a recept, ami hazaérkezéstől számított 20 percen belül a tányéron figyel:
két kisebb vagy egy nagyon nagy fej karfiol
200 g juhtúró
100 g sovány tehéntúró
só, bors
60 g füstölt pulykasonka

A karfiolokat megmossuk, levágjuk róla a leveleket, majd szárával együtt - úgy, mint egy vekni kenyeret - felszeleteljük ujjnyi vastag szeletekre. Egy kevés sós vízben főzzük a karfiolszeleteket vagy öt percig (aki puhán szereti, az tízig).
Eközben összekeverjük a kétféle túrót. A karfiolaokat egy teflontepsibe szedjük, rámorzsoljuk a túrót, sózzuk (kevés kell, a juhtúró és a sonka sós), borsozzuk (ezt bátrabban), és a tetejére szórjuk a szalonnára emlékeztető alakúra felkonkázott sonkát. Előmelegített sütőbe, grill fokozaton 10 percig sütjük, amíg kicsit megpirul a teteje.
Tálalásnál esetleg kevés reszelt sovány sajt vagy natúr joghurt is kerülhet rá.
Jó étvágyat, és ízletes fogyást.

Az egész tepsiben 750 kcal és 11 g CH (szénhidrát) van benne. Mi hárman jól laktunk vele, pedig én repetáztam is.

VKF! XXXII. - sajt-szendvics-torta





Ez az én bolondos receptem a VKF!-re, melyen most indulok először.
Egy kellemes csésze tea mellé igazán jóleső reggeli vagy uzsonna ez a finom magvas tésztájú vaníliás sajttorta-szendvics narancsvidék gyümölcsével.
Emlékszünk még, amikor először hallottunk a sajttortáról? Én egyből a kőrözöttel töltött sajttekercsek torta formátumú kivitelezésére asszociáltam. Azután kiderült: ez nem olyan! Krémsajttal készül, ropogós tésztában van és édes. Na jó, némi idegenkedés után megszerettük, elvégre én a szalonnás túrós csuszát is cukorral szeret(t)em...
Legjobban a teljesen sütés nélkül készíthető Nigella-változat lightosított adaptációját szeretem elkészíteni, light krémsajttal, kevés felvert tejszínhabbal és gyümölcs ízesítésű joghurttal készített krémmel, teljes kiőrlésű kekszből készült tésztarétegen.
De most kanyarodjunk vissza a sajttortához. Miért ne lehetne valóban sós?
Ihletet a kőrözöt (innen a római kömény) és a valódi túrótorta (vanília) adott, a végeredmény azonban mégis kicsit a skandináv ízvilágot idézi.
A képen ugyanis a következő recept szerint elkészített "sütemény" látható:

4 szelet teljes kiőrlésű kenyér (a valódi teljes kiőrlésű kenyér, ami morzsálódik, nem puha, tehát nemcsak tejes kiőrlésű liszt felhasználásával készül, hanem valóban nincs benne semmi finomított. 500 g-os kiszerelésben a legtöbb boltban kapható)
100 g natúr sovány krémsajt
200 g sovány túró
1 teáskanál curry fűszerkeverék (ha nincs, akkor kurkumára lesz szükség a színe miatt)
só, bors
egy csipet római kömény
fél teáskanál vanília esszencia
díszítéshez: ropogósra sült hagyma-morzsák (ez most az IKEÁ-ból)
sárga húsú kaliforniai paprika (a narancsvidék gyümölcse)

A krémsajtot, túrót, a fűszereket és a vaníliát egy kis tálban jól kikeverjük. Ezután megkenjük az egyik kenyérszeletet a krém negyedével, majd jöhet rá a következő ugyanilyen réteg, amíg el nem fogy. A négyzet-alakú "tortát" keresztben félbevágjuk, majd mindkét felet átlósan újra elfelezzük, így négy "tortacikket" kapunk. Ha hagytunk egy kevés krémet, akkor habzsákkal díszítést nyomhatunk a tortaszeletek tetejére és oldalára is. A hagymával megszórjuk a szeletek oldalát, és a paprikából vágott vékony csíkokkal díszítjük.
Az ízesítés indiainak indul, mégis végeredményben egy skandináv fogást kapunk, a kenyérnek és a hagymának köszönhetően. A vanília alig érződik, épphogy csak kicsit pikánssá és szokatlanná teszi az ételt. Ezt falatozva még egy a fél évig tartó éjszakát is ki lehet bírni, és közben Indiáról álmodozni.

És, ne felejtsük el a lényeget: ez a fogás nem veszélyezteti az alakunkat, egy szelet ugyanis mindössze 186 kcal, zsírszegény és alacsony glikémás indexű.
Szétválasztós táplálkozás esetén a krémsajtot növényi krémsajttal helyettesíthetjük.

megint más tollával: sajtos csirke






Éljen az én kolléganőm sokáig, hogy ennyi gusztusos recepttel gazdagítja a blogomat!
A sajtos csirkemellet egyébként hasonló formában én is elkészíetettem már, sőt, a férjem kolbász-, keménytojás- és lilhagymakarikákkal gazdagítva, savanyúsággal, rakott krumpli helyett fogyasztja. Ez pont az a recept, amit nyugodtan kérhetünk a ránk főző családtagoktól, hogy készítsenek el nekünk, ha vendégségbe megyünk hozzájuk, mert nem sokat lehet vele bakizni, és a nem fogyózók észre sem veszik, hogy valami "light"-ot ettek. Brokkolival, karfiollal, vagy akár zellerpürével laktató vacsora, és ezek szerint két szelet barnakenyér között, kis salátával körítve egy ebéddobozban türelmesen kivárja, míg átkerül a bendőnkbe. Izletes fogyást mindenkinek!

Recept:
fél kg csirkemell (én ezt most csirkecombfiléből csináltam)
1 nagy doboz yogofitt vagy bármilyen sovány joghurt
2 tojás
20 dkg sovány sajt

Egy tűzálló tálat kikentem olívaolajjal, a csirkét felszeleteltem és besóztam, a tojást összekevertem a joghurttal és egy kis petrezselyemmel, a sajtot lereszeltem, majd szépen a tálba rétegeztem: csirke-lötyi-sajt-csirke-lötyi-sajt és előmelegített sütőben megsütöttem.

A teljes adagban 31 gr CH és 1439 Kcal van- legalább 4 adag kijön belőle - így 1 adagban 8 gr CH és 360 Kcal található. Mivel nekem kell a szénhidrát pirítottam mellé 2 szelet barna kenyeret (27 gr Ch és 134 Kcal) és tettem mellé egy kis salátát, így az egészben van 36 gr CH és 494 Kcal, ami ebédre tökéletes.

2010. február 23., kedd

pizza 1.




Kolléganőm pizzája, a férje (is) nagyon dicsérte, én meg tuti kipróbálom! Pizza ilyen kevés kalóriával? Kánaán!



Hozzávalók:

12 dkg krumpli
12 dkg teljes kiőrlésű liszt
4 dkg élesztő
0,5 dl víz
só, bazsalikom, oregánó, kakukkfű
2 paradicsom
10 dkg sonka
10 dkg light sajt (tolnai, óvári, light trappista)

Előkészítés:
Krumplit megfőzzük és áttörjük, élesztőt a langyos vízben morzsoljuk, és megvárjuk, míg felfut (azaz elkezd nőni a térfogata és érezzük az illatát), a paradicsomot és a sonkát felszeleteljük, a sajtot lereszeljük.

Az áttört főtt krumpliból, a lisztből, a felfuttatott élesztőből kevés sóval lágy tésztát gyúrunk. A tésztát 1 órán keresztül meleg helyen, letakarva kelesztjük. A megkelt tésztára pizzaserpenyőbe nyomkodjuk a kezünkkel, rápakoljuk a paradicsomot, rászórjuk a fűszereket, ráhalmozzuk a sonkát és a sajtot, majd előmelegített sütőben megsütjük.

Ebből a mennyiségből egy egész 26 cm átmérőjű pizza kijön, amiben összesen (feltéttel együtt) 90 gr CH és 828 Kcal van, de ez a mennyiség két adagnak is megfelel, így fél pizza ebédre tökéletesen megfelel a 45 gr CH és a 414 Kcal mennyiséggel. Akár egy kis (light - a szerk.) ketchup is elfér mellé! 

Gombafasírt




A kolléganőm, akinek a rántott húsos receptet köszönhetem, újabb recepteket bocsátott rendelkezésre. Ő ilyen ételekkel fogy és lakik jól.
A rántott húsból ismert korpovit ebben a receptben is előjön. Eredetileg zabkorpával készül a fasírt, de kolléganőm számítása szerint így kevesebb kalória és szénhidrát kerül az ételbe. Szerintem meg egyszerűen finomabb.


Hozzávaló 3 adaghoz

30 dkg gomba
1 fej vöröshagyma
2 tojás (1 főtt tojás és 1 nyers tojás)
10 db Korpovit
só, pirospaprika, bors, petrezselyem
1 ek olívaolaj

Előkészítés:
A hagymát kocára vágjuk, a gombát felszeleteljük, a Korpovitot turmixgépben összetörjük.

Az olívaolajat felmelegítjük, beledobjuk a hagymát, picit megsózzuk, és egy evőkanál vizet öntünk hozzá, hogy a hagyma szép üvegesre párolódjon. Hozzáadjuk a pirospaprikát és a gombát, így tuladonképpen pörköltet készítünk. Addig pároljuk, míg majdnem teljesen elfövi a levét. A főtt tojást felaprítva hozzáadjuk a kész gombához, majd az egészet leturmixoljuk, vagy botmixerrel pürésítjük. Az összetört Korpovitot, a nyers tojást, a fűszereket hozzáadjuk a püréhez, jól összekeverjük.

Ezután kanállal, vagy kézzel fasírtot formázunk belőle. A fasírtkákat olívaolajjal vékonyan kikent serpenyőbe tesszük, ellapogatjuk, mindkét oldalukat megpirítjuk.

A teljes adagban (12 fasírt) 40 gr. CH és 500 Kcal van. Egy adag (4 fasírt) 10 gr CH-t és 125 Kcal-t tartalmaz. Köretnek saláta, karfiolpüré vagy barna rizs jó hozzá.

TIPP: a Korpovitot lehet sima fasírtba is használni zsemle helyett.

2010. február 18., csütörtök

almás-zabpelyhes muffin



Ez a muffin Flat Cat joghurtos-almás-zabpelyhes muffinjánal teljesen diétára áthangolt változata. Olyan egyszerű, és annyira finom!

Összekeverünk:
12,5 dkg. teljes kiőrlésű lisztet
10 dkg zabpelyhet (nekem a tört változat van itthon a "zart")
2,5 dkg zabkorpát (vagy ehelyett is zabpelyhet, búzakorpát, esetleg darált diót - de akkor összesen 90 kcal-al többet kell számolni a teljes mennyiségre)
3 csapott ek. édesítőszert (por alakú)
1/2 csomag sütőport
15 dkg natúr joghurtot
20 dkg hámozott, reszelt almát
4 egész tojást
és egy jó teáskanál fahéjat, valamint egy-egy csipet szegfűszeget és gyömbért.

A masszát ne keverjük sokáig, csak éppen addig, hogy az alkotóelemek összevegyüljenek, és már adagolhatjuk is a muffinformába. Nekem 12 db lett belőle.

1 muffin 113 kcal

Hagymaleves



Francia, belga? Ki tudja? Finom. Lényege a karamellizált hagyma.

Egy kg vöröshagymát megtisztítunk, karikára vágjuk. 20 g light margarinon elkezdjük pirítani, és jól megpirítjuk, hogy jó sok helyen megbarnuljon a hagyma. Felöntjük 7 dl vízzel, 2 dl barnasörrel, sózzuk, borsozzuk, teszünk bele pár babérlevelet, 2 db húsleveskockát (tyúk vagy marha, mindegy), egy nagy kanál mustárt (ez legyen francia). 5 percet forraljuk, majd reszelt sovány sajttal megszórva tálaljuk. A képen "zellercrouton" is került rá, ami nagyon felvágós, de csak kockára vágott zeller, egy fóliára téve és betolva a sütőbe 15 percre.

Egy adag a reszelt sajttal együtt kb. 100 kcal.

Most őszintén, ki tud ilyesminek ellenállni egy hideg téli estén? Amikor ilyeneket eszem, egyszerűen nem tűnik lemondásnak a fogyókúrázás.

csokoládéhabos francia piskóta



Van egy francia piskóta receptem, úgy hívják quatre quarts, azaz négy negyed. Egyszerű, minden hozzávalóból ugyanannyi kell bele. Eredetileg a négy hozzávaló a tojás, cukor, liszt és a vaj. Már amikor tanultam, hallottam, hogy vaj helyett tejjel is működik, és ez igaznak is bizonyult. Innen már csak egy lépés a fogyókúrásra hangolás: teljes kiőrlésű liszt (a zabpehelyliszt jobb lenne, de azt most nem találtam), sovány tej, édesítő. Tejből kicsit több kell, mert a teljes kiőrlésű liszt több folyadékot vesz fel.
A krém megint kísérlet: ki akartam próbálni, hogy a Nigella-féle tejszínhab-krémsajt kombináció működik-e natúr aktívia-dr. Ötker tejszínhabpor összeállításban, kakaóporral és édesítőszerrel. Hát nálam működött, szép is lett, meg finom is.

A tésztához habverővel fehérre keverek 4 egész, szobahőmérsékletű tojást 8 ek. édesítőporral. Kimérem egy tálba 230 g lisztet, hozzákeverek 20 g natúr kakaóport ésegy csomag sütőport, és a tejet is kimérem. Először a liszt harmadát adom a tojáshoz, azután a tej harmadát, és így folytatom, amíg el nem fogy minden. A tésztát sütőpapírral bélelt tepsibe teszem, és 180 fokra előelegített sütőben úgy 25 percig sütöm. Közben felverek egy csomag tejszínhabport 1,5 dl 1,5 %-os tejjel, a csomagolás szerint, majd hozzákeverek 2 doboz natúr danone aktíviát és 30 g keserű kakaóport. (Ha nem csokisat akarunk, akkor elhagyjuk a kakaóport és gyümölcsös ízesítésű (pl. epres, málnás, citromos) aktíviát használunk. Igen, így a krémbe kerül némi cukor, elismerem, de még mindig sokkal beljebb vagyunk, mintha egy cukrászdába ugranánk be! Ha ezt is soknak találjuk, maradjunk a natúr joghurtnál, és használjunk turmixolt friss gyümölcsöt (pl. epret, málnát) vagy reszeljünk bele citrom-, vagy narancshéjat. Esetleg aromát (mandula, vanília).

Szóval a kihűlt piskótát óvatosan félbe vágjuk, és megkenjünk krémmel. Hűtőben megdermesztjük, majd szeleteljük,

A piskóta 1305 kcal, a krém 540. Én a piskóta felét használtam el, a másik felét lefagyasztottam, így az egész sütim 1200 kcal lett. Mit volt mit tenni, 12 szeletre kellett vágni, hogy egyenként 100 kcal legyen.

2010. február 17., szerda

"rántott hús-ország" light






Korábbi bejegyzésemhez kapcsolódva mi is van ezzel a rántott hússal? A rántott hús általában karajból, csirkecombból, esetleg csirkemellből készül, melyet lisztbe, tojásba, zsemlemorzsába forgatnak, és bő, forró olajban kisütnek. Szóval: zsírban sült szénhidrát-bundába bujtatott zsírszegény hús.
Félreértés ne essék, a rántott hús finom. Ha nem lenne az, ugyan miért ennénk? A legtöbb gyerek eszi, én is, noha nem voltam húsevő gyerekkoromban, de a húsi "borítóját" szívesen fogyasztottam. Pörkölt helyett meg szaftot ettem nokedlivel, egyéb esetekben tejfölös vagy májkrémes kenyeret. Na, legalább világos, hogy miért voltam kövér kisgyerek. Pedig valószínűleg ettem volna zöldséget, gyümölcsöt, tojást, túrót is, mert azokkal szemben nem volt gyermeki előítéletem, de akkoriban ezek az alapanyagok nem képezték a mindennapi táplálkozás részét.
A férjem kedvence a rántott csirkemell, szó se róla, anyósom istenien csinálja. Hivatalosan is az a titka, hogy amíg az első oldal sül, addig le kell fedni, valamint a bundázás előtt nem szabad elfelejteni megsózni.
Mit tegyen az, aki fogyókúrázik, vagy életmódot vált, és idegenkedik e szénhidrát-gazdag, zsíros húsétel fogyasztásától? Mondjon le róla?
Semmiképpen. Iktassuk ki az egyszerű szénhidrátot és a zsírban sütést. Ilyet lehet? Szerencsére igen. Hogyan? Elárulom, mert egy kolléganőm megosztotta velem a titkot. Szerencsére.

A húst fosszuk meg a látható zsírtól, és vágjuk vékony szeletekre (mert én vékonyan szeretem, aki vastagabban, az hagyja vastagon!). Ezután pácoljuk be egy kis sóval, borssal ízesített natúr joghurtba. Én 18 dkg csirkemellhez 2 pohár (250 g) aktíviát használtam.
Ha legalább egy órán (ideális esetben egy éjszakán) át pácolódott a hús, akkor előkészíthetjük a sütőt és a "bundát". A sütőt bekapcsoljuk 180 fokra, és ledarálunk 100 g korpovit kekszet (én a turmixgépben), de összetörhetjük egy zacskóba téve klopfolóval is. A hússzeleteket a joghurtból kivéve - úgy ahogy van - beleforgatjuk a korpovitba, és sütőpapírral bélelt tepsibe fektetjük, szép sorjában. A teli tepsit a sütőbe toljuk. Én olyan 20 perc után felvettem 200 fokra, és megvártam, amíg a teteje megpirul, majd megfordítottam, hogy a másik oldal is megpirulhasson.
Ez annyira könnyű, hogy egyrészt kezdő háziasszonyok is boldogulnak vele, másrészt akár tepsiben sült krumplival vagy zsírszegényen elkészített burgonyapürével is ehetjük, ha nem feledkezünk meg a salátáról mellé.

Egy darab kalóriatartalma sok mindentől függ, nálam egy nem túl nagy szelet 150 kcal-ra jött ki. A képen lilakáposzta-saláta és párolt, csicseriborsóliszttel és tejjel "behúzott" spenót kísérte.

Ha viszont anyósomnál rántott hús van, akkor azt úgy, ahogy van megeszem, de nem körettel, hanem egy kis üres salátával vagy savanyúsággal. Úgy még azért nem hízlal annyira.

Rántott hús-ország

Kicsit félve veszem fel a blogírás fonalát férjem után, aki – valljuk be – jobban ír nálam. Bár mivel az egyetlen rendszeres olvasóm szerint „az én írásomra könnyebb koncentrálni”, megnyugodtam. Internetünk sem volt majdnem két hétig, hogy miért, azt pontosan nem tudom, egyébként az alaphajszínem is sötétszőke.
Szóval lapozgatom a külföldi diétás blogokat, nálunk ugyanis tudtommal csak egy olyan van, ami jelenleg él és érdemes olvasni. Szóval az egyik kanadai blog a Slim shopping hivatkozik a fenomenális ALDI-s fogyókúrás kínálatra. Rámegyek az ALDI honlapjára, és tényleg: egy ún. Fit & Active termékcsaládot kínál, amelyben szerepelnek joghurtok, fogyókúrás italok, gyümölcskészítmények, fagyik, sütik, snackek, szószok, szendvicsek, bacon (!), pulykafasírt, stb. Nálunk ez a termékcsalád egyáltalán nem található meg!
Elgondolkodtató, hogy miért. Amíg a külföldi diet blogokon – ahol a szerzők rendszeresen lefotózzák a tányérjukat – tonnaszámra látni light chipseket, önteteket, dresszingeket, sütikéket, addig ha ugyanezt itthoni boltok polcain keresem, nem találok mást, csak: hamletet, abonettet, WASA kenyeret, kétszersültet és esetleg korpovitot. Ez gyakorlatilag mind ugyanaz, egy hangyányi változatosság van csak abban, ha egyik nap WASA-t reggelizem és hamletet uzsonnázom, vagy abonettet vacsorázom és korpovitot nassolok. Ez a fogyókúrázóknak szóló kínálat. Mert a bióevőknek, cukorbetegeknek vagy gluténérzékenyeknek szóló ételeket, bár ugyanazon a polcon vannak, nem nevezem „light”-nak.
Mitől lesz valami light? Szerintem attól, hogy alacsony a zsír- és kalóriatartalma, és nincs benne egyszerű szénhidrát (liszt, cukor). Ja, és ehető! Ennek mindnek meg kell(ene) felelnie egy light élelmiszernek!
Persze van cukormentes üdítő, ami vagy a már kicsit megunt kóla, vagy valami ihatatlanul agyonédesítőszerezett tea vagy gyümölcsízzel köszönöviszonyban sem levő gyümölcslé. Mi lett például a Light Fantával? Emlékszik még valaki rajtam kívül a reklámra, melyben a karcsú hölgy lábnyomok nélkül futkározott a tengerpart homokjában?
Van light joghurt is, amiben vagy cukor van sok, vagy a zsírtartalom nem alacsony. Nagyon kevés igazán light joghurt van, pl. a jogobella light és az optiwell (ez utóbbi bűndrága). Mi lett a Danone Vitalineával? Volt belőle gyümölcsös, natúr, túrókrém és ivójoghurt, most azok hol vannak? Lett Norbi, amelynek a csomagolására rá sem fér az adalékanyagok felsorolása, a csokisat még meg lehet enni, de a vaníliás – már bocsánat – pocsék!
Süti nincs, csak cukorbetegeknek. Chips nincs, bár én emlékszem még, hogy a Plusban annak idején light chips és light kréker is volt. És volt a Detkinek is egy zsírszegény krékere, isteni volt, azt is csak egyszer tudtam venni, többet sehol nem találtam.
De térjünk vissza a vitalineára: volt annak light sütije és sós krékere is – mindkettő finom! A
joghurttal együtt tűntek el a piacról… Emlékszem, hogy amikor még itthon is lehetett ilyesmit kapni, akkor jártam Dániában, ott háromszor olyan gazdag volt a választék, mint nálunk, choc chip cookie-s blondieval fogyóztam náluk! Vajon a dán piacról is kivonultak? Ki kéne menni, megnézni. Volt az az eperrel töltött csoki, amit a reklám szerint viszonylag bűntudat nélkül lehetett enni, már mondjuk a snickers-hez képest. Azzal mi van? Már a nevére sem emlékszem, talán eperjó?
Van nekünk sovány felvágottunk, sovány krémsajtunk, túrónk és zsírszegény sajtunk. Ezek tényleg jók, semmit sem hozok fel ellenük, örülök nekik, és mindenkit bíztatok arra, hogy ezeket válassza. De nincs pl. zsírszegény natúr joghurtunk. A Tescóban egy darabig 45 kcal-al szerepelt a saját márka, külön ezért mentem oda vásárolni, azután kicserélték a címkét, és ugyanaz most már 55 kcal (?!). Ugyanez történt a dr. Ötker szőlőcukros tejszínhabporral – 38 helyett az új csomagoláson már 138 kcal szerepel, ja, és lekerült a „szőlőcukorral” felirat is.
Van light tejszínhab, majonéz és fagyi: na ezeken majdnem annyira ki vagyok akadva, mint a joghurton, ugyanis a tejszínhab és a majonéz nemcsak a cukortól, hanem a zsírtól is hizlal, de azt az összetevőt a lightosítás nem érinti, a fagyi fordítva: a tesco saját light fagyijában IGAZI CUKOR van!
Nemrég kijött a light popcorn. Ez csak azért bosszant, mert a kalóriatartalma kísértetiesen hasonlít a nem light verzióéhoz, és akkor viszont a másik mégis mitől hizlal jobban? Kicsit összezavarodtam.
Mindeközben úgy tűnik, hogy külföldön igen széles választékban kínálnak diétás termékeket. Miért van az, hogy itthon ilyeneket nem találunk?
Nem célközönség a fogyni vágyó? Most a biotáplálkozás a divat, vagy csak a betegekkel számolnak – „ami jó a glutén érzékenynek és a cukorbetegnek, az jó a fogyókúrázónak is”?
Vagy ez a szegmens rá van bízva Norbira, Rékára és Alexandrára? Nincs semmi bajom az ő termékeikkel, de azok kifejezetten olyanoknak kellene szóljanak, akik az ő elveik szerint étkeznek.
Vagy egyszerűen tönkremennek a cégek, mert senki sem veszi ezeket az ételeket és italokat? Miért? A hizlaló változata a keksznek és a csipsznek akkor miért fogy olyan nagy számban? A magyarok nem akarnak lefogyni? Annyit sem tennénk meg, hogy két egyforma étel közül a lightot választanánk? Olyan nagy feladat lenne? Szinte hallom a kifogásokat, ami kísértetiesen emlékeztet a „harisnyában szagolni ibolyát” típusúakra.
El vagyok keseredve. Ha hazamegyek, én is szeretnék előre kész light mártást tenni a zöldségre meg a tésztára, szeretnék light ropit ropogtatni, fagyasztott (nem cukros) joghurtot nassolni fagyi helyett este a tévé előtt, barátaimnak kibontani egy zacskó nem cukros, nem zsíros kekszet, hogy ugyanazt ehessem, amit ők. Szeretném magam néha-néha light sütikkel jutalmazni, ami nem cukorbetegeknek szól (=zsíros), és mégsem nekem kellett előtte megsütnöm. Ha annyi műkaja fogy a boltok polcáról, akkor az lehetne akár light is!
Egy-egy pékségben lehet kapni fittness croissant (barna lisztből, magvakkal díszítve, cukormentes szilvalekvárral töltve). Az íze sokkal jobb, mint a fehéreké, markánsabb, nem émelyítően édes. Semmi műizé nincs bennük, legalább is nem több, mint a kakaós csigában. Az ára ugyanaz. Akkor miért nincs minden pékségben? Mert nem veszi senki! Senki sem képes pusztán a változatosság kedvéért kipróbálni, miközben olyan kövér, hogy nem fér egy széken a villamoson, de nassolja a tepertős pogit! (Még emlékszem a princess teljes kiőrlésű lisztből készült sonkás-sajtos szendvicsére, könyvtárba azt vittem magammal - amíg lehetett kapni. És a fornetti magos stanglijára…
Szegény kis jóemlékű finomságok, senki sem volt kiváncsi rátok. Aki meg talán mégis az lett volna, annak marad a korpovit, hamlet, étcsoki, sportszelet (25 g.!), jobb híján az aktívia, gyümölcs. Ja, és az abonett. Végére hagytam, mert nagyon szorítok nekik: kijöttek pár új termékkel, az abonett szendviccsel (zöldfűszeres sovány krémsajt két abonett között, 60 kcal), és az abonett snack-kel (abonett szeletkék paprikás vagy hagymás tejfölös ízben, egy zacskó 78 kcal). Egyelőre nagyon kevés helyen kapni, de nagyon szorítok, hogy ne jusson a vitalinea és tsai sorsára.
Honfitársaim, ébredjünk fel! Nem is kellene fogyózni, sem életmódot váltani, csak egyszerűen megkóstolni néhány újdonságot, egyszerűen tágítani a táplálkozási palettát! Nemcsak rántott húst lehet ám enni!

2010. február 7., vasárnap

Super Bowl – Tele Tál


Üdvözlöm az amerikai foci rajongóit és kedves fogyni vágyó társaimat! Kérem őket, ha drága az idejük, most kattintsanak el innen! A címben a Super Bowl csak azért szerepel, hogy a keresők kidobják az oldalt, aki pedig diétát tart, azt ez az írás jelentősen visszavetheti a testi-lelki felkészülésben és a vitaminok felhalmozásában.
Azért merészkedem ide, a feleségem postjai közé, mert hiszem, hogy aki fogyni szeretne, valaha enni is szeretett. Szemellenzős dolog lenne úgy beállítani az étkezéshez fűződő viszonyunkat, mintha kizárólag a rideg racionalizmus és a következetes tudatosság vezérelne bennünket döntéseink meghozatalakor.
Mivel az NFL, amerikai profi futball liga bajnokságának döntője alkalmával a barátaim és magam számára a menüt a konyhaművészetéről méltán elhíresült, megkerülhetetlen gasztronómiai szaktekintély és nem utolsó sorban eszményi feleség, Annie készítette, a bejegyzés feltétlenül ezekre az oldalakra kívánkozik.
Az egész családom szeret fitt és csinos lenni, de talán annál is jobban szeretünk "Annie". 
Ezt az evés-karcsúság ellentétet Annie kiváló főztjével oldja fel, és a mérleg nyelvét sikeresen a fogyás irányába billentette el. Az elmúlt három hónapban tizennégy kilótól szabadított meg.
Azonban az elmét kísértik a világ csábításai, a test pedig nem felejt, és az ízlelőbimbók időről időre megkívánják a régóta mellőzött, de még régebbről ismert tápanyagokat, mint a cukrot és egyéb, pikk-pakk felszívódó szénhidrátokat (beleértve a Jedlik Ányos óta habzó alkoholt is) valamint az állati, a sokszorosan telítetlen, a pőre zsírt. De ez így van rendjén, időnként sutba kell dobnunk vasakaratunkat. Szabadságra kell küldenünk a testünket, hadd pihenjen szegényke, üdüljön fel a nélkülözött kalóriák bőségében. Egyébként meg ha néha elhitetjük szervezetünkkel, hogy nem is éhezik, könnyebben mond búcsút a nem kívánt zsírsejtek bélésének, így aztán újult erővel fogyhatunk tovább. Nos, miután az efféle ideológiákkal felfegyverkeztünk, bele is kezdhetünk magunk kezelésébe, mint Che tette azt, amikor szivarral gyógyította az asztmáját. Ha az elhatározás megszületett, csak alkalmat kell találni. Tudjuk, hogy az ember ősidők óta társaságban étkezik, és ma is hiszünk ennek közösséget összetartó erejében. Szóval, a legjobb, ha egyből áthívjuk a haverokat kajálni. Mi lehetne erre kiválóbb alkalom, mint valamely nevezetes sportesemény, esetünkben a 44. Super Bowl, amit idén február hetedikén tartottak a floridai Miamiban a Sun Life Stadium-ban, és az Indianapolis Colts (hazai csapatként), és a New Orleans Saints (vendég csapatként) játszotta.
Ezt az eseményt Amerikában talán még az elnökválasztásnál is többen nézik. Ilyenkor az emberek bulikat szerveznek, aminek pedig elmaradhatatlan velejáróját jelentik a kulináris kalandozások, sőt, visszaélések, túlkapások.
A menü tekintetében adná magát a rendelt kaja + pia kombó. Kellemesen el is vergődne az ember a magyaros pizzától a dobozos sörig terjedő spektrumon, csak nekünk, fogyókúrás sorstársaim, ez egyszerűen szólva snassz. Ugyanis, ha már vérrel-verejtékkel lefogyott az ember, becsülje meg eredményeit és adjon arra, mivel dönti romba azokat.
A feleségemmel az ételekről szóló, véget nem érő beszélgetéseink során már rég óta fontos mérlegelési szempont a veszteség-nyereség arány, nevezetesen a kérdés, megéri-e bevinni azt a bizonyos kalória mennyiséget, az adott étel élvezeti értéke arányban áll-e az általa képviselt kalória többlettel? Persze az, hogy kinek s mi esik jól, egyénenként változó, de – komolyra fordítva a szót - fontos lenne, hogy minőségi élelmiszereket fogyasszunk.
Itt jön a képbe az ember felesége, aki gasztronómiailag művelt, a konyhában pedig virtuóz. Ha az ember húszegynéhány hónapos fia épp nagyvonalúan békén hagyja az otthoni PC és az internet kapcsolat közti (számára nyilván ideiglenes) elektronikus hidat, pillanatok alatt kideríthető, vajon mit is eszik egy igazi amerikai állampolgár a Super Bowl megtekintése közben. Hát, kérem, úgynevezett finger foodokat, kézzel ehető kajákat, de legfőképp csirkeszárnyat, pontosabban buffalo wings-t.
Ez amolyan tradicionális kelléke a kiemelt fontosságú sportközvetítések élvezetének. Mint nálunk is a mindenki által ismert (-nek vélt) és elkészített (-nek vélt) recepteknek, ott ennek is számtalan formája létezik. Talán a közös mindben, hogy a sült csirkeszárnyakat valamilyen csípős, sajtos vagy csípőssajtos szósszal ízesítik. És itt jön, amire mindenki várt:
Annie Buffalo Wings (ABW) receptje:
Fejenként leszámolt 5-6 darab csirkeszárnyra van szükség. (Pl. három főre számolt két kilóval elegendő ABW-t készíthetünk.) Ezeket bele kell forgatni "ketchup (light!), balzsamecet, szójaszósz, fokhagymasó, bors, fűszerpaprika, babérlevél, oregánó, fahéj, szegfűszeg, mustár, méz, napraforgó és dióolaj tetszőleges keverékébe" (A). A fűszerezésnél legyünk tekintettel érzékeny gyomrú vendégeink egyéni ízlésére. Mi nem tettünk hozzá chilit, mivel egyik vendégünk egyáltalán nem eszik csípőset, de egy jó nagy adag chili (erős pista, csiliszósz) még belekívánkozott volna a szószba. A húsokat 24 órán át pácoltuk a szószban, majd úgy, ahogy volt, sütőpapírral bélelt tepsiben, 180 fokos sütőben pirosra sütöttük. Ketchup és chiliszósz keverékéből készült mártással tálaltuk.
A másik echte american ötlete volt az (amerikai) mogyorós csokival töltött muffin. Na ahhoz már hozzá sem tudtam szólni:
"A recept nem light! Elkeverünk 35 dkg tönköly fehérlisztet, 1 csipet sót, egy teáskanál sütőport és egy teáskanál szódabikarbónát. Egy másik edényben összekeverünk 20 dkg fruktózt vagy szőlőcukrot 2 egész tojással, 4 dl tejjel és 1,5 dl étolajjal, egy teáskanál vaníliaaromával. A két keveréket és 25 dkg apró kockára vágott "amaricana" szeletet és 10 dkg apróra vágott mogyorót összeforgatunk, vigyázva, a muffintésztát nem szabad túlkeverni, éppen csak annyira, hogy az alkotóelemek viszonylag homogén masszát képezzenek. Papírkapszlikkal bélelt muffinformában 180 fokon 20 alatt megsütjük. Nekem 24 db jött ki. A"
Az ABW mellé férfiak közt elfogy még egy-két zacsi jobbik féle chips. Sörből is minőséget válasszunk, az ismertebb cseh, dán, német, belga gyártók termékeivel nem maradunk szégyenben.
Kalóriát számolni nem csak értelmetlen de lehetetlen is. (Annie számológépét a fiam gondjaira bíztam.) Allí fogyasztása orvosilag és egyébként szociális okoknál fogva is ellenjavalt. Mozgásnak megteszi a söröskorsó emelgetése. (Az emlegetése nem elégséges.)
Ha terítve az asztal, jöhetnek a kimenőt kapott haverok. (Ne felejtsünk meghívni legalább egy olyat is, aki ért az amerikai futballhoz.) Már csak egy nagyobb TV kell és indulhat is a hamisítatlan maszkulin tivornya: mindenki jóllakottan szendereghet meccsnézés közben..
A másnapos férjeket illik halk szóval ápolni, jó adag kávéval, bő folyadékbevitellel, vitaminokkal, fájdalomcsillapítóval gyógyítani. A kutyaharapás tüneteit enyhítheti a szőre, de addigra mi már új napra ébredünk és fiatalos lendülettel csapunk bele fogyókúránk újabb szakaszába, amivel az alkohol további bevitele nem feltétlenül egyeztethető össze.

A magyar kultúra különleges előnye, hogy bánatunkban és örömünkben is italozhatunk, így hasonló buli szervezésére, finger food elkészítésére a következő magától értetődő alkalomként a magyarországi parlamenti választások éjszakája kínálkozik. (Ekkor már nem kell ragaszkodnunk a jobbik féle csipszhez.)

Jó szórakozást kíván:
Annie Férje

Ja! Nyert a Saints.

2010. február 6., szombat

Amitől a falramászom II.

6. Egyre nagyobb kiszerelés - egyre nagyobb fenék,
avagy "retro-mániából" "tuning mánia".

A minap sportszeletet akartam uzsonnázni, mert úgy emlékeztem, hogy egy szeletke energiatartalma 100 kcal körül van, viszont mennyire ki tudja elégíteni a délutáni csokiszükségletet, és még finom is. Szóval bemegyek a boltba, és elkezdem nézni a csokikat. Az egy dolog, hogy ezek a viszonylag kis kiszerelésű csokik csak a legalsó polcról elérhetők, mert felettük extra méretű, mindenfélével "tuningolt", iszonyú energiatartalommal és fordítottan arányos tápanyag-tartalommal rendelkező társai pöffeszkednek. De elérek egy normális kiszerelésűnek tűnő sportszeletet, és megörülök: jé, szeletre kiszámolva fel van tüntetve a teljes tápanyagtáblázat. Még nagyobb öröm, hát tényleg csak 110 kcal. Van még ilyen? Igen, az alsó polcon egy csomó "retró csoki", hasonló paraméterekkel. Most akkor melyik is legyen... Ez itt egész nagy, és mégis csak 110 kcal, míg ez a másik kisebb és mégis 140... Na álljunk csak meg egy szóra: A 33 G-OS SPORTSZELETRE A 25 G-OS SPORTSZELET TÁPANYAGTÁBLÁZATA VAN RÁNYOMTATVA!!! Még írják is: "egy szelet (25 g)" - "nettó tömeg: 33 g".
No comment!
Kerestem egy 25 g-osat, melyet valahová az Örökkévaló háta mögé száműzött a jóléti társadalom. Megettem, és pont elég volt. Ha valaki csak egy cseppet is kevésbé tudatos fogyasztó - jóllehet én sem viszem túlzásba -, simán "bekajálja" a megtévesztő kiszerelést.

2010. február 5., péntek

Mit szoktál enni?

Mivel a fogyókúrám szerencsére mostanra már igen látványos eredményekhez vezet, egyre többen kérdezik meg, hogy hogyan csinálom, mit szoktam enni. Könnyű a dolgom, hiszen egyszerűen ideirányítok mindenkit.
Viszont hiába írtam le az alapelveket, és hiába közlöm a legjobb recepteket, még mindig nem nyújt teljes képet arról, hogy mi mindent meg lehet enni és mennyire kevés mozgás is elég lehet ahhoz, hogy fogyjunk. Úgyhogy összeszedtem e heti étrendemet, és közlöm.
FIGYELMEZTETÉS: a közölt étrendet nem dietetikus és nem orvos állította össze, csak rálátást engedek a saját fogyókúrás programomra és támpontot ad a saját étkezési tervek összeállításához.
A kalóriatartalom nem mindig konkrét mérés alapján, helyenként becsléssel, kerekítéssel van megállapítva (nem úgy, mint a recepteknél)



HÉTFŐ
Reggeli:
2 szelet teljes kiőrlésű kenyér
20 g light margarin
30 g köményes sovány sajt,
1 paradicsom, ½ zöldpaprika
kávé 20 ml 1,5%-os tejjel, édesítőszerrel

Ebéd:
gyrostál köret nélkül: hús, zöldség, öntet, fél pita
kávé 20 ml 1,5 %-os tejjel (legalábbis remélem, egy espresso macchiatot rendeltem)

Uzsonna:
6 db korpovit keksz
1 mandarin

Vacsora:
1 nagy adag saláta (fejes saláta, paradicsom, uborka, kaliforniai parika, zellerszár, spenótlevél) fél dl fokhagymával elkevert joghurttal leöntve
pizzapirítós: 1 szelet valódi teljes kiőrlésű kenyér ("fekete kenyér", az az egyáltalán nem puha fajta, ami úgy néz ki, mintha magokból lenne összegyúrva), megkenve 1 tk pizzaszósszal (univer, tubusos), ráolvasztva 50 g light mozzarella sajt
forró csokipuding (2,5 dl 1,5%-os tejjel, 10 g étkezési keményítővel sűrítve, 5 g kakaóporral, édesítőszerrel, egy csipet mézeskalács fűszerkeverékkel ízesítve - fotós recept nemsokára)
forralt bor (1,5 dl vörösbor, édesítőszer, fahéj, szegfűszeg, szerecsendió, citrombors, narancsszelet, 1 dl karácsonyi fűszerezésű tea)

1300 kcal

KEDD
Reggeli:
40 g zabpehely
90 g sovány túró
90 g natúr joghurt (aktívia)
kevés édesítőszer, reszelt mandarinhéj

Ebéd
görög saláta (fetával, olajbogyóval, 1 tk olívaolajjal)

Uzsonna
3 db hamlet
1 alma
1 kávé 1 tk sovány tejporral, édesítőszerrel

Vacsora
thai csirkeragu (wokban összepirított csirkemellcsíkok, ananász, bébirépa, bambuszrügy, brokkoli, répa, újhagyma, bankok curry fűszerkeverék, kókusztej)
1 gyümölcsös aktívia
1300 kcal

30 perc kettlebell és lépcsőzés

SZERDA
Reggeli
kis adag saláta (fejes saláta, paprika, paradicsom, zeller, öntet nélkül)
1,5 szelet valódi teljes kiőrlésű kenyér (90 g)
20 g zsírszegény krémsajt
2 szelet (10 g) pulykaszalámi
kávé 20 ml 1,5 %-os tejjel

Ebéd
majorannás csirkeragu sárgarépával és brokkolival
1 csokis-mogyorós müzliszelet

Uzsonna
1 db sportszelet (25 g), 1 mandarin

Vacsora
Rakott kínai kel (párolt kínai kel, paradicsomszósz, natúr joghurt, pizzafűszer, kömény, sovány reszelt sajt)
1 narancs

1200 kcal

CSÜTÖRTÖK
Reggeli:
40 g zabpehely
80 g sovány túró
100 g reszelt alma
édesítőszer, citromhéj, fahéj

Ebéd:
Rakott kínai kel
1 gyümölcsös aktívia

Uzsonna:
1 db kókuszos müzliszelet
1 narancs

Vacsora:
Saláta (salátalevél, paradicsom, uborka, zeller, reszelt répa, 50 g csemege kukorica, 1 tk balzsamecet)
30 g morzsolt feta sajt

1100 kcal

30 perc kettlebell és lépcsőzés


PÉNTEK
Reggeli:
2 szelet valódi teljes kiőrlésű kenyér
15 g light margarin
4 szelet hajszálvékony füstölt pulykasonka,
mustár
salátalevél
kávé 20 ml 1,5 %-os tejjel, édesítőszerrel

Ebéd:
roston sült csirkemell pestóval, mozzarellával és paradicsommal sütve, grill zöldségekkel


Vacsora:
húsleves (lezsírozva, csak zöldséggel, tészta és hús nélkül)
1 sült csirkecomb
párold zöldségköret (zöldbab, gomba, répa)
1 körte

Később: elég sok bor...

1100 (+?) kcal

SZOMBAT

Reggeli

1 almás-zabpelyhes muffin
100 g natúr joghurt (kezdek függővé)
100 g alma
kávé 10 ml 1,5 %-os tejjel

Ebéd
McDonald's-os caffé latte, édesítőszerrel
zöldborsóleves
csirkecomb, párolt zöldség (brokkoli, karfiol, répa)

Uzsonna
1 mandarin, 1 kivi

Vacsora
majorannás csirkeragu répával és brokkolival
fél dl fehérbor
1 db korpovit

1200 kcal

A vasárnap még csak terv, de úgy tervezem, ma "kilengek" és felmegyek 1800 kcal-ra, tekintettel a heti szép eredményeimre, és hogy az anyagcserém se lassuljon le.

Heti fogyás: -1,5 kg (nettó! A péntek esti ereszd el a hajam ugyanis felvitt 20 dkg-ot, avagy miért felesleges túl precíz mérleget venni és naponta használni...)
Hangulat: jó
Energia: magas

2010. február 2., kedd

Amitől a falra mászom…

Érdekességként elmondok pár olyasmit, amitől a falra mászom.

1. A fogyókúra alatt együnk sok teljes kiőrlésű lisztből készült pékárut, barnarizst, gyümölcsöt, zöldséget, sovány húst és tejterméket, olajos magvakat. Már bocsánat: mennyire valószínú, hogy lefogy az, aki megeszik reggelire-vacsorára 5-5 szelet barnakenyeret, ebédre 3 adag rakott krumplit (sovány tejföllel, sovány sajttal, és abszolút zsírszegény tojással, kolbász nélkül!), és időközben banánt és sósmogyorót nasizik? Pedig – tessék mondani – melyik ponton szegte meg a fogyókúrás tanácsot? Márpedig van egy itthon kapható fogyókúrás magazin, amelynek nem jelenik meg száma, hogy ez a mondat ne szerepelne valamelyik cikkében. Jó tanácsom: semmiből ne együnk sokat. A legtöbb kajából nem lehet, amiből meg lehetne, abból meg úgyse akarnánk.

2. Tuti recept: csokitorta – liszt nélkül!
Tök jó, így annyit ehetünk belőle, amennyit csak bírunk, hiszen nem hizlal. Igaz, hogy a lisztet darált dió, mogyoró vagy mandula helyettesíti – amelynek 100 g-ja majdnem kétszer annyi kalóriát tartalmaz, mint a liszté – és a süti egy csomó vajtól és olvasztott csokitól lesz finom, de ne bánkódjunk. Maximum azon nem szabad csodálkozni, ha a mérleg nem lefelé, hanem felfelé fog elmozdulni.
Na az azért tény, hogy lehet úgy kakaós desszertet készíteni, hogy abban kevés a liszt, az állagát felvert tojásfehérje dúsítja, és csokoládé helyett kakaópor könnyít a kalóriatartalmon, de azért abból is nyilván csak ritkán és keveset tudunk beilleszteni a diétánkba.

3. Amikor egy étteremben – legyen az gyrosos vagy luxus kategória – a viszonylag könnyű ételeket „feldobják” valami hizlalóssal.
Gondolok itt a majonézzel vagy baconnel készült salátákra, a hizlalós feltéttel kínált főzelékekre, a sült krumplival „lazított” gyrosra, vagy tejföllel leöntött uborkasalátára. Mintha valami rejtélyes félelem övezné a könnyű ételek étlapra tűzését. Ha nincs egy ételben legalább egy olyan alkotóelem, ami hizlal, akkor biztosan senki sem fogja megrendelni. Nem tudjuk, hiszen gyakorlatilag soha, senki nem próbálta ki. Nem sok olyan éttermet tudok felsorolni, ahol valóban lehet olyan ételt rendelni, ami ötletes (azaz nem roston sült csirke salátával), és mégis viszonylag „light”. Pedig az ilyen éttermeket kifejezetten keresem, pláne, amióta a blogot írom, hogy mindenki örömére beszámolhassak róluk. Sajnos azt kell mondanom, hogy egyelőre a Burger King vezet, ahol a de lux csirkesaláta nekem bejön. Pláne, hogy gyümölcslével, ásványvízzel és light kólával is lehet rendelni. Ugyanitt azonban gyorsan leszögezem: az hihetetlenül bosszant, hogy mindkét hamburgeres világláncolatnál úgy tukmálják az extrákat, hogy az ember vagy minden akaraterejét latba veti, vagy tudta nélkül egy cukros-zsíros öntettel hazavágja az egész salátázást, és annyi kalóriát, zsírt és szénhidrátot vesz magához, hogy akár egy egész „mekmenüpluszt” is bevághatott volna.
Azt gondolom, hogy a hazai éttermeknek el kellene kezdeni valóban egészséges és könnyű fogásokat is kínálniuk, és tágabb teret biztosítani a vendégeknek arra, hogy maguk határozzák meg, miből mennyit esznek – például a salátát üresen, a dresszinget egy külön kis tálkában szervírozni.

4. Amikor a light élelmiszeren nincs feltüntetve a zsír-, szénhidrát- és kalóriatartalom.
Szerintem a hitnek és az étkezésnek semmi köze egymáshoz, úgyhogy nem hiszem el, hogy light, bizonyítsd be!
Idevág az is, hogy a cukros joghurtra simán rányomják, hogy „light”, holott azzal az erővel egy sportszeletet is ehetnénk, annak alacsonyabb a glikémiás indexe.

5. És végül a kedvencem: a fogyókúra „fejben dől el”.
Nincs más dolgunk, egyszerűen eldöntjük a fejünket kicsit jobbra, és így maradunk, amíg le nem fogyunk.
A magazinok szerint egyszerű a dolgunk: ha fogyni akarunk, először is váltsunk életmódot, és változtassunk az étkezéshez való hozzáállásunkon. Mindezt délután fél kettőtől háromig, utána már fogyhatunk is.
Persze: mindez igaz, csakhogy ez az egész nem egyszerű. Az, hogy a fogyókúrába kezdő emberek közül ki lesz az, aki valóban leadja a súlyfeleslegét, és képes azt hosszútávon meg is tartani, persze valóban ilyesmitől függ. Varázsütésre, gombnyomásra azonban nem megy. Valaki vagy rájön maga arra, hogy az élete eddig rossz mederben folyt, felismeri a valódi problémákat, módszert talál azok kezelésére, és boldog lesz, mellékesen lefogy, vagy teljesen felesleges ilyesmivel traktálni. Attól még, hogy az ember nem csinál egy teljes önismereti kurzust végig magán, még képes lehet betartani egy diétát, és le tud fogyni 5-10-15 kg-ot, ami pontosan elegendő ahhoz, hogy az egészsége jelentős mértékben javuljon. Segíteni lehet, de közhelyeket ismételgetni és általánosítani…

Sztroganoff szűzérme „light”



Hogy lehet a Sztroganoff szűzérme light? Na jó, a „sztroganoff” jelző talán egy kicsit túlzás, a gombás, savanykás szósz azonban emlékeztet rá. Attól, hogy szűzérméből készül, még nem lightabb, mint a bélszín, de a bélszínnel nem lenne szívem azt tenni, amit a szűzérmével: elősütés nélkül omlósra főzni gombás, uborkás, fehérboros vízben. Ha már bélszínt ennék, akkor azt vagy staeknek sütném meg saláta mellé, vagy feljavítanám egy „egyszer belefér” felkiáltásra tejszínnel készített zöldbors mártással, és párolt kelbimbóval tálalnám.
A szűzérme viszont igencsak bevált ehhez a recepthez, mellyel mindössze 15 perc aktív munkánk van, a többit elvégzi a sütő helyettünk.

4 adaghoz szükség van: 65 dkg sertésszűzre, 50 dkg gombára, 1 fej hagymára, 3-4 gerezd fokhagymára, 4-5 db „vizes” (vagy csemege) uborkára, 1 dl chardonnay-ra, sóra, fehérborsra, babérlevélre, kevés rozmaringra, római köményre.

A húst ujjnyi csíkokra, a hagymát, kockára, a gombát vékony gerezdekre, az uborkát és a fokhagymát karikára vágom, és egy lefedhető, nagy méretű teflon bevonatú tepsibe helyezem. Ha nincs külön fedőnk, jó lesz egy darab alufólia is. Megfűszerezem, és aláöntök egy dl fehérbort, és két dl vizet. Lefedve kb. 1 órát sütöm 180-200 fokon.
Mi padlizsánpürével ettük, amihez padlizsánt megsütöttem, majd összeturmixoltam, sóval, borssal, fokhagyma-granulátummal és nagyon kevés szerecsendióval ízesítettem.
Tálalásnál joghurtot kanalaztam a tetejére.

Egy adag: 250 kcal

Ennek az ételnek a "nagy testvére" is elkészült nálam a napokban - sajnos kép nélkül - a vörösboros marha. Ugyanezzel az eljárással összedobálok felkockázott hátszínt, sárga- és fehérrépát, zellert, gombát, sózom, borsozom, megszórom kakukkfűvel, rozmaringgal és egy csipet római köménnyel, felöntöm 5 dl vörösborral, 1dl paszírozott paradicsommal, és annyi vízzel, hogy ellepje. Sütőben lefedve puhára sütöm-párolom. Önmagában igazi "comfort food".