2010. május 29., szombat

Rosszcsont és az étterem

Az én gyerekem - aki annyi idős, mint az Aldi - egyébként jó. Annyira jó, hogy néha már bűntudatom van amiatt, hogy nem rosszalkodik, vajon mit csinálok rosszul.

Errefel ma étterembe mentünk. 3 hónapos kora óta gondolkodás nélkül ülünk be vele bárhova, csak az a lényeg, hogy gyorsan kapjon egy levest, és legyen pár fogpiszkáló kirakva, ami már úgyse kellene senkinek.

Régen voltunk szórakozni, és mivel a nagyszülők éppen nem voltak hadra foghatók, gondoltuk, beülünk hármasban valami kiülősbe. A férjem vágta is rá, hogy hova, mert egy hete megy el a serpenyős mellett, és mindennap megkívánja a megállítótáblán szereplő bélszínlángost odafelé, hazafelé meg az aszaltszilvás derelyét.

A vacsora előtt gyereknapi rendezvényen fárasztottuk a nokedlit, illetve ő a nagymamáját, és a délután során nem vesztegettük a drága időt alvásra, tíz perc az autóban, a boltból hazafelé bőven elég is volt.

Szóval kis csúszással megérkezünk az étteremben, tényleg íncsiklandó az étlap, azért sikerül választanom egy kecskesajtkrémes grillezett pulykamellet medvehagymás paradicsomsalátával. Korgó pocakkal izgatottan vártuk a hőn áhított kulináris kielégülést. Nokedli is várta, egyre türelmetlenebbül. A játékházikót 5 perc alatt kiismerte, ültében sikerült elvágódnia egy székkel, így azt leírtuk. A kisautóval is játszott, de mivel az mindig leesett az asztalról, és nem volt, ki felvegye, meguntuk. Jött a gyümölcslé, az annyira jópofa nagy pohárban jött, hogy megnézte, visszaáll-e az eredeti pozícióba azután is, hogy jól fellökik. Nem. Viszont eltörik. És vele együtt felborul minden pohár, amihez hozzáér esés közben. Viszont milyen vicces, anyu (tiszta) pelenkával itatja fel. Nem értem egyébként, hogy miért tartják ezeket különlegesen nedvszívónak, gyorsabban iszom...

Na, akkor jön az újabb pohár "bümi", de a borogatás szemrehányó arckifejezéssel megtiltva, akkor nincs más, mint apu ölében ficeregni, és hangosan követelni a levest, biztosan elfejetették szegény gyereket. Papa szokásához mérten impulzív játékba kezd, látszólag mindenki elégedett. Egy kisebb trauma után gyerek szól, hogy "fájagyomjom". Mit mondott? Fáj a gyomrom? Dehogyis, nem is ismeri a gyomor szót. "Fáradt vagyok" volt az.

Nokedli felkiált: megjött a leves. Bácsi szól, óvatosan, meleg. Nem tudja, hogy ez olyan, mintha ráragasztott volna egy cetlit, amin az villog: error, error! Forró levest nem eszünk, meleg vízben nem fürdünk. Akkor viszont menjünk már haza.

Tehát abban a pillanatban, hogy férjem elé kerül a napok óta ácsingózott bélszínlángos, elém meg az órák óta ácsingózott "végre enni már valamit, mert éhen halok", a gyerek fülsiketető, szívszorító, elviselhetetlen, artikulálatlan süvöltésbe kezd, hogy "hazamennihazamennihazamennihihihihí", és el is indul...

Próbáljuk vígasztalni, etetni, lelkére hatni, tudomást sem venni, úgy tenni, mintha nem lenne itt, semmi. Szegény pincér kijön, kétségbeesve kérdezi: ennyire rossz a leves?

Gyerek kifárad, végre odabújik apjához, majd rövid csend, és rókázik. Az étteremben, az asztalt, magát, és az apja vadonatúj, nyári (vajszínű) pantallóját. Ebben az a jó, hogy 1. végre tartós csend lett, 2. még van nálunk tiszta pelenka, 3. nem bent ültünk le. Gyerek odabújik, romokat felitatjuk, apja felvágja nekem a húst, és eszünk végre. Mire megettük a kicsi levesét, jobban lesz, és közli, hogy mégiscsak enne. Jó, jó, akkor edd a miénket. Papa krumplija, mama husija, meghagyott tészta a levesben - mi ugyanis szénhidrátot, ugye, nem eszünk! Lemegy, a tányérok kiürülnek. A számlát előre kérjük. Papa kicsit mélabús, gyászolja a derelyét - mondom, ugye, szénhidrát, fúj! - de hát ez van.

Kijön a számla, összerakjuk a pénzt, szedem össze a romokból azokat, amiket nem hagyhatok egy étteremben. Ránk néz: nem valami palacsintáról volt szó? Palacsintát! Akajok!

Lehet még desszertet rendelni? Igen, jaj de jó, akkor hamar ide nekem is egy gundelt. Nem, nem felet, egy rendes, egész adagot. Mire kimondom, megbánom. Gyerek megígéri, hogy türelmesen megvárja. Amikor éppen a 28. szék támlája mögül kukucsol ki, megérkezik egy társaság, vele egyidős kislánnyal. A kislány szerényen és visszafogottan hallgat. Felborít pár széket, jólképzett szülőként nem szólok rá, csak rábeszélem, hogy a játékszékekre fókuszálja ezt. Ezen a ponton egyik szememből kiesik a kontaktlencsém, pápá, kontaktlencse. A kislányt továbbra sem hallani. Emlékezteti a pincért, hogy palacsintát kér. Az nevet, megígéri, hogy siet.

Ennek örömére nekidurálja magát, és ott nyílt színen, tök nyilvánvalóan belekakil a pelenkájába. Elégedett arc. Én ma már tettem tisztába. Te is? Napjába rendszerint egyszer nagydolgozik, ma háromszor. Nem tegnap, nem holnap, ezen a szent napon kell pont háromszor. Oly mindegy már. A kislány még mindig csendben, nem kakil.

Megjön a palacsinta, ő olyat kér, amin hab van. Az ölemben evett, a ruháinktól hangosan vettem búcsút, amikor kezembe vettem a villát. Csodák csodája, eleve az övén van hab. Megeszi. Mármint a habot. Jó, akkor nem a késsel. Gondoltam, ezután jöhet pár falat palacsinta, mert hogy a kacsát "katának" ejti, ott nem tudja a "cs-t", a "palacsintában" hibátlanul megy. Beveszi a szájába a friss, pont megfelelően vastag, nutellával gazdagon megkent palacsinta-falatot, és rágás, ízlelés, pillanatnyi elbizonytalanodás nélkül az abroszra köpi. A falat az abrosz egyetlen tisztán maradt négyzetcentiméterén landol. A kislány még mindig csendben, nem köpköd. Nem bírjuk tovább, felröhögünk. Ő persze azt hiszi, hogy ő a jópofa, hangos köpködésbe kezd. Az én kis angyalom, a mintagyerek, a tüneményes szófogadó, aki egy garázsban is nyugodtan motorozhat egyedül, mert megáll, ha szólok neki, míg a unokatestvére huncutul vigyorog, ha megállítom, és természetesen megy tovább. Ő, aki segít összepakolni, mielőtt zokszó nélkül fürödni és aludni megy. Ő, aki ha szomja, kivárja, míg az autóval egy benzinkútnál meg tudunk állni. Aki két évesen 6-ig számol, és tudja, hogy merre van a jobbra. Aki mindenkinek köszön, és mindent megköszön. Ki giszi ezt el nekem? A kislány csendben. Nem számol, nem épít tornyot, nem rak össze sínrendszert sem, de itt, és most, jólnevelten csendben van.

Ugyan eleve 10% van felszámolva a cehre, és a kiömlött, eltörött pohárért egy fillér sem, jókora borravalót hagyunk, és azt számoljuk, vajon mennyi idő után merészkedhetünk el újra ide...

2010. május 28., péntek

Máglyarakás




A máglyarakás egy igazi békebeli desszert, tipikusan otthon készülő étel. Eredetileg a száraz kenyér felhasználásnak magyaros megközelítése, ebben a formájában nemcsak könnyedén veri az angol kenyérpudingot, hanem a francia pain-perdue-vel is felveszi a versenyt, ami gazdag tejszínes, vaníliás, mazsolás szószban megsülő baguette-et takar.

Mivel az alapanyagok között szerepel az alma és a tojáshab, hát a fogyókúrázóknak sem kell lemondania erről a finomságról, ami egy könnyű leves után akár vacsorára is elfogyasztható

6 adaghoz kell:
300 g szikkadt teljes kiőrlésű kenyér, esetleg valamilyen diabetikus kalács
4 tojás
2,5 dl 1,5%-os tej
500 g alma
50 g szilvalekvár (vagy ugyanennyi darabokra vágott aszalt szilva)
vanília-kivonat, édesítőszer


A tojásokat szétválasztjuk, sárgájukat elkeverjük a tejjel, a vaníliával és édesítőszerrel. Ebbe áztatjuk a szeletekre vágott kenyeret. Egy teflontepsibe fektetjük a megáztatott kenyérszeleteket, és ráöntjük a maradék tojásos öntetet is. A kenyerek tetejére kanalazzuk a lekvárt, vagy a szilvát. Ennek a tetejére fektetjük a vékony gerezdekre vágott almát.

A tojások fehérjét egy csipet sóval, kevés édesítőszerrel kemény habbá verjük, és az alma tetejére halmozzuk. 200 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt megsütjük.

A hab sajnos össze fog esni, nem tart olyan jól, mintha kristálycukorral vertük volna fel. Aki nem vigyáz annyira a kalóriákra, az használhat fruktózt, azzal kicsit jobban tart a hab. Aki nem engedheti meg a luxuskalóriákat, az se bánkódjon, az íze kárpótol.

Egy adag 245 kcal.

2010. május 26., szerda

Medvehagymás spárgakrémleves



Tavasz nem múlhat el nélküle. A recept ráadásul olyan egyszerű, hogy kezdők sem tudják elrontani.

A recept különlegessége mindössze annyi, hogy könnyedén alakítható át "nem fogyózó" verzióba, így annak, aki maga fogyózik, de a családja nem, nem kell kétfélét készítenie. Az eljárás egyébként a többi krémleves esetében is ugyanez.

4 adaghoz
Egy csomag spárgát (500 g) meghámozunk, a végeit (a legutolsó 3-5 cm) levágjuk. Feldaraboljuk és fél liter vízben feltesszük főzni, sózzuk, borsozzuk, római köménnyel és szerecsendióval ízesítjük. Pár perc alatt puhára fő, ekkor turmixoljuk.

A család fogyózó tagjai részére leveszünk egy adagot, amelybe (fejenként) fél dl tejet forralunk. A többiekébe tej helyett ugyanennyi tejszínt forralunk. Elzárjuk a gázt, és mindkét verziót megszórjuk apróra vágott medvehagymával és kevés reszelt sajttal.

A fogyókúrás adag 10 g reszelt sovány sajttal 47 kcal.

2010. május 22., szombat

quiche



Van szerencsém bemutatni a tudatos fogyózó/elfoglalt háziasszony legkedvesebb barátját, olyan kivitelben, hogy még a vacsoravendégeknek sem lesz ellene panasza. Egyelőre kép nincs, de rajta vagyok a témán.

Egy kedves kolléganőmet mindig irigykedve hallgatom, hogy milyen mesés vacsorákat rittyent pár perc alatt maguknak mélyhűtött leveles tésztából. Az előre nyújtott változatot veszi, és csak négyszögletűre vágja, belenyomkodja a muffin-tepsi mélyedéseibe, azután kirámolja a hűtőt, és ami finomságot ott talál, azzal megtölti a kosárkákat.

Nekem is ki kellett találnom egy ilyen tuti receptet, amivel nemcsak nagyon ízletes, látványos és villámgyors vacsit kreálok, hanem felhasználhatom a hűtőmben lézengő ilyes-olyasmiket is.

A tejespite (clafoutis/far breton) recept már nagyon régóta foglalkoztat, de valamiért eddig végülis nem álltam neki. Azután egyszercsak hosszú fontolgatást követően elkészült az első "sós clafoutis": spárgával, medvehagymával és szezámmaggal.
Nemsokára követte a gombás-baconos változat, ami akár fogyókúrás kedvcsináló fogásként is megállja a helyét.

A tejes pite alapja egyébként egy nem túl sűrű palacsinta-tészta (innen az ötlet, ha a palacsinta finom sósan is, akkor a tejespite is). A tészta - természetesen - teljes kiőrlésű lisztből készül, a tej pedig sovány. Ezt kell ízesíteni, majd belekeverni a különböző finomságokat. Mivel a teljes kiőrlésű liszt durvább szemcséket is tartalmaz, azok sütés közben lesüllyednek a tészta aljára. Ettől a végén olyan lesz, mintha tésztaréteg lenne az alján, és krémes réteg a tetején, akár a quiche-nél.

Én legszívesebben sós clafoutis-nak titulálnám, de pont itt volt a francia nagynénim, amikor először készítettem, és ő kioktatott, igazi francia akkor sem clafoutis-zza le az ilyesmit, ha annak a tésztájával készül. Ami sós, az quiche. Ez tehát egy clafoutis-szerű quiche. Nagyon büszke vagyok, ezek szerint a quiche is lehet light.


Alaptészta 25-30 cm-es tortaformához, azaz 6 tisztességes szelethez:

15 dkg teljes kiőrlésű liszt (nálam 10 dkg zabpehelyliszt és 5 dkg hajdinaliszt)
2 egész tojás
5 dl 1,5 %-os tej
1 teáskanál sütőpor
só, bors, szerecsendió

Spárgás-medvehagymás változat (a képen):
egy csomag spárga felszeletelve
egy csokor medvehagyma felaprítva
1 ek szezámmag

Baconos-gombás változat:
500 g csiperke-gomba
100 g bacon
fokhagyma, petrezselyem

A tészta hozzávalóit egy tálban összekeverjük, hozzáadjuk a többi alapanyagot, majd tortaformában (szilikon vagy teflon) előmelegített sütőben 175 fokon 25-30 perc alatt megsütjük. Mivel viszonylag alacsony hőfokon sütjük, a hozzávalókat nem kell előzetesen megpárolni, mert van ideje éppen annyira megpuhulni a tésztában, amennyire kell.

Az alaptészta összesen 938 kcal és 123,55 g szénhidrát.
Egy szelet (1/6-od) spárgás quiche: 176 kcal és 21 g CH
Egy szelet gombás-baconos quiche: 243 kcal és 37,27 CH.

2010. május 21., péntek

Elmélkedős

Nehezen kapni elemet a gépembe, úgyhogy a fotózás takarékon van. A legújabb főztöm ugyan le lett kapva a férjem mobiljával, de elmentek együtt dolgozni...

Úgyhogy inkább beszámolok arról, hogysmint ment az első csokimentes nap. Jól. Hiányzott? Igen. Na nem úgy, hogy egész nap a csoki után sóvárogtam, de néha-néha bevillant, pl. egy unalmas megbeszélésen, hogy ha ennek vége, megehetnék valami "olyat". De időben eszembe jutott, hogy mi az ábra, úgyhogy észhez tértem. A változás csak annyi, hogy délelőtt bekaptam pár szem mogyorót, és ebédre nem egy, hanem két anti-candida (tehát durumlisztből készített) sajtos croissant csúszott le. Viszont ez segített az uzsonna elfelejtésében, és a vacsora teljesen szénhidrát-mentessé tételében.

Amikor ezen töprengtem, megkérdeztem magamtól, hogy vajon miért álltam ellen a kísértésnek. Persze nem igazi kísértés, nem volt előttem csoki, de gondolatban azért mégiscsak sikerült megfékeznem magam. A válasz úgy tűnik az, és ez a magyarázata az akaraterőmnek is, hogy tulajdonképpen előre tudtam - már amikor a csokik elhagyása mellett döntöttem -, hogy sikerülni fog. Olyan, mintha visszafelé néznék egy filmet, már láttam a végét, látom magam, amint nem veszek többet csokit, nem kapom be a valamiért elém kerülő szeletkéket vagy maradékokat, nem rendelek desszertet az étteremben, és nem fogadom el az édességet vendégségben sem, noha egyik barátnőm szerint - aki 50 kg, szülés után - "olyan nincs".

Rájöttem, hogy alkalmaztam már ezt a technikát az egyetemen és a szakvizsgám előtt is. Amikor megláttam, hogy milyen félelmetes mennyiségű joganyagot kell betéve tudni a polgári jogi szakvizsgára, úgy tűnt, hogy ez egészen egyszerűen lehetetlen. De elkezdtem magam arra programozni, hogy sikerülni fog, mert sikerülnie kell, mert más is megcsinálta. És ez minden nap segített, hogy átrágjam magam az adott penzumon, hogy a helyes döntéseket hozzam meg a tanulás során. A barátaim cikiztek, hogy minden vizsgán átmentem. Pedig a memóriám csak akkor éles, ha valami olyasmiről van szó, ami nagyon érdekel, márpedig Max Weber hatalomelmélete mindig is hidegen hagyott. Nem is akaraterőm van, hanem bízom magamban.

Aki fogyni szeretne, és nem a módszerrel van problémája, hanem a motivációval és a kitartásával, az próbálja ki ugyanezt. Kérdezze meg magától, hogy mi lenne a cél, és kezdje el hinni, hogy a végén eléri (hiszen miért ne érné el). Ha ezt elkezdjük hinni, a mindennapi élet során könnyebb lesz a kisebb döntéseket meghozni: "Tudom, hogy le fogok fogyni. Azért fogok lefogyni, mert kevesebbet eszem, és többet mozgok. Tehát akkor most nem eszem meg ezt a krémest, ami innen a kirakatból vigyorog rám, viszont délután gyalog megyek a metróig." Tanuljon meg bízni magában. Mindannyian hihetetlenül erősek vagyunk! Kérdés, hogy ezt el is hisszük-e magunkról.

Tudom, ez az egész hasonló az agykontrollhoz, de sosem jártam olyan tanfolyamra. Egészen a mai napig nem is volt bennem tudatos ez a folyamat. Nem mondom, hogy pikk-pakk lesz az embernek önbizalma, de kezdjük apróbb lépésekkel. A múltkor fondant-t készítettem, életemben először akartam vele tortát bevonni vele. A kisfiam kétéves szülinapjára "pijos tortát rendelt, így annak, ha törik/ha szakad, pirossá kellett válnia. Elkészült a fondant de nagyon nehezen tudtam kinyújtani és bevonni vele a tortát. Már ott tartottam, hogy feladom, ez túl nehéz, amikor megszólalt egy hang a fejemben: nézd meg, sok másik anyukának sikerült. Akkor nekem is sikerülnie kell. Újra nekifutottam, és tényleg sikerült. Na, ilyen gyakorlatokkal lehet edzeni az önbizalmunkat. És a torta bevonása révén felszabaduló endorfin pótolja azt, amit az alakomra tekintettel el nem fogyasztott szelet révén került volna az agyamba;)

Sok a lemondás? Igen, ez nem kétséges. Megéri? Ha a régi képeimet és a megújult tükörképemet összehasonlítom, vagy találok magamra ruhát a mango-ban, akkor mondhatom: igen!

És hogy fotó nélkül se maradjunk:

2010. május 20., csütörtök

Viszlát, csoki-pajtás!

Ez nem fogyiblog, és nem terveztem, hogy minden nap lefotózom az összes étkezésemet, tízpercenként beszámolok arról, hogy éhes vagyok-e/csak egy kicsit/nagyon-nagyon, hogyan alakulnak a kilók, milyen a ruhaméretem. Nem, csak megosztom azoknak az ételeknek a receptjeit, melyek hozzásegítenek ahhoz, hogy leadjak kilókat.

Sikersztorik sincsenek, bár már hárman, összesen több mint 50 kg-ot fogytunk a "blogos kajákkal". Na meg egyet a gyerek, de az azért nem sikersztori. Tegnap teljesen elképedtem, amikor ráállt a mérlegre. Legalább hármonegyed éve "tartja" a 13 kg-ot, erre tegnap este, ráadásul vacsi után, nem volt egészen 12 kg. És még rámszólt a francia nagynéni, hogy minek aggódom azon, hogy nem eszik, hiszen nem sovány... Mindegy, ez messzire visz, a bölcsődei doktornő szinte azonos megjegyzésével együtt, hiszen én tudom, hogy mennyire keveset eszik, látom, hogy teljesen átlagos testfelépítésű, kivéve, hogy a papája izmos testalkatát örökölte, de rám néznek, és elkönyvelik kövérnek.

Szóval, szépen alakulnak a kilók, de valahogy mégsem az igazi. Tavalyelőtt fogytam 16kg-ot, tavaly 20-at, de a lelkesedés februárban megtört. Megelégedtem magammal, kicsit hátradőltem, és igyekeztem megtartani a súlyomat, ami életemben először, ment is. Ez is nagy dolog, örülök neki. De itt a nyár, ha igaz, és mennék tovább, egyszer-s-mindenkorra ledobnám már a fölösleget. Így el kellett gondolkodnom pár dolgon. Azon, hogy miért akadozik az akarat, mi viszi kudarcba a hetente újjászülető elhatározásomat. Hát, sajnos a nassolás.

Az van, hogy a "rendes" étrendemből száműztem a finomított szénhidrátot, de pl. az uzsonnázásba alattomban visszasomolyogtak. Először csak egy kicsi étcsoki, azután egy kis zabpelyhes keksz, pattogatott kukorica, tönköly-ropi, és mindez idővel Kit-Kat-be, Mars csokiba, fagyiba, M&M'-s be torkollt. Így azután végül a mérleg sajnos felefelé modult el.

Ez itt a probléma. Persze tudom, hogy a csokik-kekszek és társaik automatikusan, az inzulinszint emelkedésével, oda vezetnek, hogy egyre többet kíván belőlük a szervezet. Ha eszel egy Kit-Katet, megint veszel, és megint eszel.
A Super Size Me-t a múlt héten újra megnéztem. Rendkívül tanulságos, ajánlom mindenkinek. Manapság, Atkins doktor óta nem túl népszerű megszorítani a zsírfogyasztást, viszont a filmben akkora lesz a mája a srácnak, mintha alkoholista lenne, és az nem a szénhidtáttól van! Szóval az is elhangzik benne, hogy megfigyelték, a csokikban lévő valamilyen anyag pontosan úgy hat az agyunkra, mint a kábítószer. Hozzászokunk. Ezért van az, hogy aki eszi, az egyre többet kíván belőle, viszont ha valaki egy ideig valamiért nem fogyasztja, az nem igazán érti, hogy mi ez a nagy felhajtás körülötte.

Viszont, ha ez így világossá vált, akkor kezemben a döntés, hagyom-e ezt. Szeretném-e, hogy milliárdokat keressenek azzal, hogy manipulálják az agyamat valami - már bocsánat!- szarral, vagy én döntöm el, hogy mikor-mit eszem.
Kipróbáltam, és az az út számomra nem járható, hogy "mértékkel". Tehát:
ezennel TELJESEN LEMONDOK a csoki-, és kekszevésről, szóval az édes nassolásról.
Ez azt jelenti, hogy semmilyen, előre csomagolt, cukrot és/vagy lisztet tartalmazó terméket nem veszek meg és nem fogyasztok el. Soha többet.

Drasztikusan hangzik, ma éppen ezért búcsúztatót tartok. A legnemesebb, legfinomabb csokik és édeségek fogyasztásának szenteltem magam, és este ünnepélyesen eltemetem az utoljára elfogyasztott kit-kat-em papírját. Reggel még sajnáltam magam, mert most nem úgy lesz, hogy megvilágosodtam, és innentől nem is lemondás nem enni csokit, hanem igazából lemondok valamiről, amit szeretek. Ezért a temetés. Viszont a szénhidrátevéssel töltött délelőtt második felében azt vettem észre, hogy hihetetlenül fáradt vagyok, lehangolt, alig van energiám, és nem tudok koncentrálni. Tehát a csokitól ez van.

Azért ám nehogy úgy tűnjön, hogy mostantól nem eszem édeset. Gyümölcs, aszalt gyümölcs jöhet, sőt, a magvak is, mert figyeljük meg, hogy ha eszünk egy kis mogyorót (nem sósat, mert az a só miatt eteti magát), az nem késztet további evésre.
Na meg olyan édesség is jöhet, amit én magam készítek el. Gyümölcsjoghurtot és minimum 70 %-os étcsokoládét vásárolhatok, feltéve, ha a hozzávalók között nem szerepel cukor.

Úgyhogy most ez lesz. Azért merem bátran írni, hogy az elhatározás örökre szól, mert tudom, hogy ha az első időkön túl vagyok akkor utána már nem nagy szám betartani. A "soha" szó hangoztatásával pedig könyebb lesz mondjuk úgy fél év múlva elkerülni a "csak ezt az egyet" hibát. Ezek a termékek egyszerűen nem nekem kerülnek ki a polcra, és kész. Nem annak az Annie-nek, aki lenni akarok.

2010. május 17., hétfő

háromhagymás túrókrém



Kicsit eltűntem, mert egy csodás helyett töltöttünk a nógrádi erdők-hegyek között. Igaz, a végére sajnos nagyon elromlott az idő, és kicsit hamarabb haza kellett jönni, de azért mindenki nagyon jól érezte magát. Úgy volt, hogy simán tudok majd onnan is netezni, de mégsem volt térerő.
Egy családi kirándulásra készítettem ezt a túrókrémet, igazi tavaszi finomság. A kétévesek nem igazán díjazták, viszont a szülők nem bánták, hogy meg kellet enniük a maradékot. Férjem húgának is küldöm a receptet, aki még korábban kérte tőlem.

Munkahelyre is magunkkal vihetjük e finom, háromféle hagymával és kétféle túróval készített finomságot. Én pizzás abonettre tettem, nagyon finom volt, de tudni kell, hogy a krém elég gyorsan felpuhítja az abonettet.

6 szendvicshez elegendő krémhez
Egy tálba teszünk 200 g sovány túrót és 50 g juhtúrót. Hozzányomunk 2 gerezd fokhagymát, 1 szál felkarikázott újhagymát és fél fej nagyon apróra vágott lila hagymát. Kicsit megsózzuk, megborsozzuk, és már kenjük is a szendvicseket.

1 adag 55 kcal

2010. május 10., hétfő

villásreggeli - how do you like your eggs, sir?



Néha a diétázók is lehetnek másnaposak... Ilyenkor pedig nem lehet abonettet reggelizni. Más gasztroblogokon is előfordult már ez az étel, a változtatás mindössze csak annyi, hogy szalonna helyett sonkát, a tetejére pedig reszelt sajtot tettem. Nagyon jó volt, de ha magamnak csinálnám, kicsit folyósabbra hagynám a sárgáját, de ez a fogás a fiúknak szólt. Ráadásul a másnaposság sem attól lett, hogy valaki fektetési idő után másfél órával még gurgulázva kacarászott azon, hogy a takaró "meghajapta" a kezét...

3 adag (egy a babának, kettő a mamának, három a papának...)

10 vékony szelet füstölt pulykamellsonka vagy selyemsonka
6 tojás
50 g reszelt sajt
só, bors

Muffintepsi 6 mélyedését kibéleljük az egyenlően elosztott sonkaszeletekkel, és beleütünk egy-egy tojást. Sózzuk, borsozzuk, és elosztjuk a lereszelt sajtot a tetejükön. 200 fokon 10 percig sütjük (vagy amíg a sárgája a kívánt állagúra szilárdul).

Paradicsomszeletekkel, és egy-egy szelet friss barnakenyérrel tálaljuk.

Egy darab energiatartalma 100 kcal.

2010. május 4., kedd

temesvári szűzérme


Hagyományos étel, korszerű változatban. Mi kell ennél több? A legszigorúbb fogyókúrába is beleillik, a kevésbé drasztikusak kevés barna rizzsel is fogyaszthatják.

A férjem azonban azt találta mondani, hogy talán túllőttem a célon a sertés-zöldbab-kapor társításával, mire felvilágosítottam, hogy ez kivételesen egy "hivatalos kaja", amit nem én találtam ki. Jó, szerintem a zöldbab nem volt ínyére. Ebben a formában. Mert nem hagytam magam ám!

Másnap az express tejbesült bulgur elé akartam valamit adni, és miközben rámoltam ki a hűtőből, beleakadtam az étel egy adagnyi maradékába. Ebből kellene palóclevest főzni, gondoltam. De most akkor álljak neki répát pucolni, azt főzzem negyed órát, meg minden. Elég késő volt hozzá. És van nekem a danone aktívián kívül egy másik rossz szokásom, szeretem a tasakos levest. Tudom, hogy tök ciki, de ez van. Szeretem, hogy macera nélkül kész van, szeretem az ízét, jónak tartom, na. És van olyan verzió, amiben nincs tartósítószer, a kalóriatartalma pedig egészen alacsony (pl. 1 adag 60 kcal) úgyhogy én töredelmesen bevallom, van, hogy tasakos levest készítek, mert fogyókúrás étrendbe alkalomszerűen tökéletesen beilleszthetőek. De nem akarom népszerűsíteni a tasakos levest, akinek van ideje, lelkesedése, az jobb ízeket nyerhet, általában én is ezt teszem. És gyorsan leszögezem, a tasakos leves az egyetlen "műkaja", amit egyáltalán megveszek.

Szóval lényeg az, hogy felforraltam egy kis vizet, összefőztem egy tasak gulyáslevessel, amiből egy csészével levettem a saját vacsorámat, a többibe meg beleborítottam a maradék zöldbabot, szószt és a kockára vágott húsdarabokat. Hirtelen ötlettől vezérelve adtam neki egy csipet tárkonyt és egy korty fehérbort, azután forraltam vagy 10 percig, joghurttal tálaltam. A férjem szerint még életemben nem csináltam ilyen jó levest (kösz!), úgyhogy gondoltam, ha fotóval nem is, de megemlítem ezt a fogást is a blogon. Tehát alapvetően nem a zöldbabbal van baj.

3 adaghoz kell
500 g sertés-szűzérme
450 g zöldbab
1 ek hajdinaliszt (vagy zabpehelyliszt)
1 dl tej
só, bors, pirospaprika, kapor
olívaolaj

A húst megtisztítom, ujjnyi vastag szeletekre vágom, sózom, borsozom, és 1 ek. olívaolajon mindkét oldalán magas lángon megpirítom. Ezután felöntöm úgy egy dl vízzel, leveszem a lángot, és hagyom, hogy a folyadék elpárologjon.
Eközben a zöldbabot lecsepegtetem, lábasba teszem, kevés vízzel (hogy el se lepje) felforralom. Sózom, hozzáadok egy csokor felaprított kaprot. Ha egy-két perce forr, akkor behabarom a tej, liszt és egy teáskanál pirospaprika keverékével. Felforralom, és a hússzeletekkel tálalom.

1 adag 340 kcal.

2010. május 2., vasárnap

fogyókúrás gyorsétel



Fogyókúrázóknak való gyorsétel. Gyorsétel, ugyanis kb. 5 perc munkát vesz igénybe, azután süldögél magában, sőt, potpourriként funkcionál legalább 12 órás időtartamban.
Az eredeti ötletet az izeskalandok fodros rétese adta. Zseniális, a tésztát nem kell megfőzni, hanem jó sok folyadékkal együtt megsütni. Hiszen én is így csinálom lasagnét!
Viszont az azért szóba sem jöhet, hogy tésztát használjak, a héten már ettünk, és a férjem egyáltalán nem nézi el. Nála a tészta egyszerűen nem "é-trendi", azaz kiment az (é)trendből.
Pedig neki akartam kedveskedni, hogy mire este 9-re hazabringázik a munkahelyéről, friss, finom vacsora várja, ami ráadásul nem dönti romba a napi másfél óra tekerés eredményeit. Viszont szereti a bulgurt, amiből szoktam felfújtat készíteni (mintha rizskoch lenne), de eddig mindig leforráztam, mielőtt a tojással elkeverve a sütőbe tettem. Viszont így, hogy ebbe az egyébként is íncsiklandó szószba sült bele - ami a joghurttól sokkal gazdagabb, mint a tojásos, vagy a tejes-tojásos változatnál -, messze felülmúlta a korábbi verziót.
Édességnek tűnik, mégsem nevezném annak. Van benne édesítőszer, de nem túl sok, és annak az erőssége is jelentősen csökkent a sütés során. De valahogy pont ettől jó. Egyrészt desszertben sem kívánjuk már a nagyon édeset, másrészt így sokkal laktatóbb. Rendes étel feeling-je van.


Először is felpörgetjük a sütőt 200 fokra.

Egy teflon bevonatú (vagy szilikon) tepsi aljába szórunk 200 g bulgurt és 20 g kókuszreszeléket. Azért jó a kókusz, mert viszonylag kis mennyiségben igen jól képes kifejteni ízesítő-aromatizáló hatását.

Egy keverőtálba beleütünk 3 db egész tojást, egy doboz (125 g) natúr aktíviát (persze, hogy lehet másfajta joghurt is, ez a kiszerelése miatt praktikus, mindjárt jön, hogy miért:) és az üres joghurtos dobozt használva hozzáadunk még két doboznyi tejet és egy fél doboznyi vizet. A keverékhez adunk továbbá 4 ek édesítőszert (vagy 20-30 csepp folyékony édesítőt), egy teáskanál vanília-kivonatot és egy szűk csipet sót. A keveréket összekeverjük, nyakon öntjük vele a bulgurt, és alufóliával lefedve bedobjuk a sütőbe, aminek a hőfokát ekkor visszavesszük 175 fokra.
20 perc múlva kivesszük a sütőből, levesszük a fóliát, egy fakanállal átkeverjük az egészet (mert a bulgur nekem az aljára süllyedt, és nehezebben szívta fel a folyadékot), és visszatoljuk a sütőben, immár újra 200 fokra, hogy a teteje is megpiruljon.

6 felé osztva egy szelet energiatartalma 216 kcal.
Tálalásnál tehetünk rá diabetikus lekvár és cukormentes szilvalekvárt, gyümölcsöt is, teljesen felesleges. Önmagában is elég finom. Mivel azonban volt még a rumos meggyből...

Ideírom magamnak, hogy ki kell próbálnom aszalt gyümölcsökkel és bátrabb fűszerezéssel is!

2010. május 1., szombat

rumos-meggymártás



Férjem szombat délután felkiáltott: "hát nem pont ilyenkor szoktál olyan rumos-csokis dolgokat készíteni?" Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy bort iszom, vizet prédikálok, és szombatonként nagy adag rumos-csokis "dolgokat" tűntetek el. Eddig életemben nem készítettem semmilyen rumos-csokis "dolgot". Azután bevillant, hogy választáskor (kis analógiával népszavazáskor is) hagyományosan nagyon rég óta csinálok forrócsokit, amibe teszek rumot is. Sajnos, ez idén is így volt, bár az eredeti receptet jelentősen korszerűsítve készítettem el, tejszín nélkül, a csoki egy részét kakaóval helyettesítve, a kellő testességet pedig keményítővel pótolva. Meg kell hagyni, nem marad el az eredeti mögött (2 adaghoz fél l tejszín és 100 g étcsoki, stb...), mivel azt senki nem tudta gyomorrontás nélkül elfogyasztani. Azt, hogy babonás szempontból mennyire állta meg a helyét, nem célom egy gasztroblog keretein belül boncolgatni.
Mivel férjem ugyan már lefogyott, mégis ügyel a leadott kilókra, természetesen elő kellett rukkoljak valamilyen rumos-csokis fogyókúrás finomsággal. A rumos finomságot meggyel képzeltem el, így készítettem egy rumos-fűszeres meggymártást, amit én natúr joghurt tetején, a fiúk pedig fruktózzal elkészített főzők csokipuding tetején kanalazták.
Fontos megjegyezni, hogy lassan pont két év alatt ez volt az első olyan étel, amelyből a kicsi egy egész adagot megevett!!! A rumot elforraltam, így nem maradt alkoholtartalma, csak az íze.
A meggymártás egyébként szerintem is mennyi, gyakran fogom készíteni, nagyobb adagban, azután csak kiveszem a hűtőből és rákanalazom a joghurtomra. Update, Jogobella, Millie, Danone... mindenki elbújhat mögötte.

6-8 adaghoz
350 g meggy (nálam még csak befőtt, de ha lesz, majd igazit használok)
2 evőkanál rum
1 teáskanál fahéj
fél teáskanál szegfűszeg
egy evőkanál keményítő
egy dl tea (lehetőleg meggyes, nálam vadcseresznyés) - a meggy levét is használhatnánk, de az sajnos cukros és tartósítószeres. Jobban járun a teával.

A teát elkészítjük, nem kell túl erősre. A meggyet kimagozzuk, a fele teával, a fűszerekkel és a rummal feltesszük főni. Ha puha, a tea másik felével elkevert keményítővel besűrítjük.

Ízlás szerint édesíthetjük, én nem tettem bele semmit, met a befőttben a meggy éppen elég édes volt. Igazihoz valószínűleg elment volna némi méz, édesítőszer vagy fruktóz.

Egy adag (2 evőkanál) 40 kcal (igazi meggyből, édesítőszerrel alacsonyabb: 20 kcal).