2012. november 28., szerda

Barbecue csirkeszárnyak - végre light változatban

Ez mindig az az étel volt, amit szívesen csináltam, szívesen ettünk, de azért összenéztünk a végén, hogy ez bizony nem volt light.
Azután egyszercsak jött az ihlet, el is készítettem, és azonnal sikerült a publikálható recept. Nincs megalkuvás, az íz hozza az elvárásokat, még a gyerekek is ették, pedig olyan irigykedve olvasok ilyet más blogokról, hogy "válogatnak a gyerekek, de ezt mind megették", egy oldalon 25-ször.
A kicsi nagy valószínűséggel meg is eszik mindent, ami nem nyers zöldség vagy gyümölcs, nem tudom, az miért nem megy, az állagát nem csípheti. Viszont a nagy, az katasztrófa. Először szemügyre veszi az ételt, és 10-ből kilencszer azonnal eldönti, hogy nem jó. Ha rá is tudod venni, hogy azért kóstolja meg, akkor is elborzad, ugyanis eleve feltette magában, hogy nem lesz jó. Viszont nem ér rá enni. Ha nem is játszani ugrál fel, de olyankor kell pisilni, kakilni, orrot fújni, stb. Max. ötfélét eszik meg biztonsággal (bolognai, paprikás krumpli, virsli, csirkecomb és "joghurt mit der ecke"), ezenkívül alma, banán és szalámis vagy mézes kenyér. Nincs sok gond vele, nem? Érdekes, hogy cukorkát, rágót, sós pereckét bármikor be tud(na) nyomni. Rágót néha veszek (cukormenteset), sós perec olyankor van, ha betegek, vagy kirándulunk, de a gumicukor. Én hiába nem veszek, nem adok neki, itt kb. az a haribo a túró rudi, kultikus étel. Mindenhol a kezébe nyomnak egyet-egyet: a karatén, az étteremben, a tisztítóban, a játszótéren, stb. Szörnyű. Igen, mert nem lenne olyan szörnyű, ha egyet-egyet enne, de annyira deformálja a kis ízlését a legkisebb mennyiségben is. Könnyű, édes, jópofa alakja van. Miért nem ilyen minden étel?
Hát, ez a barbecue csirkeszárny ilyesmi!

A tepsi alján kikeverjük a barbecue szószt:

1 ek. olívaolaj
2 ek. paradicsomsűrítmény
2 ek agavé (vagy méz, vagy xilit) - én most totális szerelemben vagyok az agavéval, kávéba is, mindenbe
1 tk pirospaprika ( ez lehet csilipor is, de ugye a gyerekek)
1 tk. szójaszósz
1 th. Worchestershire szósz
1 púpos tk. kínai ötfűszer-keverék
1 tk petrezselyem vagy bazsalikom
1 tk fokhagymapor
só, bors

Ezt a kulimászt kikeverjük, és beleforgatunk kb. egy kg húst, ami elsősorban csirkeszárny, de a gyerekek nálunk a combot eszik (ezt ajánlatos lebőrözni), de a mell sem tűnik szentségtörésnek. Mehet rá kb fél pohár víz, és a sütőben először lefedve fél óra (jó puhára süssük), majd kitakarva is kb. 20 perc.


A köret

Amint a hús beér a sütőbe, megpucolok fejenként 20-30 dkg sárgarépát és zellert, és 5 percig (elő)főzöm sós vízben. Amikor a húst kitakarom, mennek ezek is a tepsibe. Kölcsönösen nagyon finoman ízesítik egymást a szósszal.

Az egész tepsi kb. 1000 kcal, tehát egy főre úgy 250 kcal. (a szárny zsírosabb, de kevesebbet eszik belőle az ember a csontok miatt, a comb kevésbé zsíros, de több jut a szánkba, mint a kezünkre).

2012. november 25., vasárnap

fasírtgolyók, spenótágyon


Fasírt spenóttal, egyébként. De az olyan snassz, és nem is ilyen finom. Ez mindaz, ami a spenótban és a húsban a legjobb, mégis zsír-, szénhidrát és kalóriaszegényen. Rájöttem, hogy a friss spenótot sokkal jobban szeretem a fagyasztottnál. Jó reggelt nekem!

A hús nagyobb mennyiség, mint amennyi a főzelékhez elfogy, de nálunk a pulyák csak a húst eszik, savanyú uborkával... normálisan táplálkozó gyerekek krumplipürét is kaphatnak hozzá.

kb. 16 db húsgolyóhoz kell:

500 g sovány darált hús
fél fej vöröshagyma
egy gerezd fokhagyma
20 g reszelt sajt
só, bors
2 ek olaj

A hagymát apróra vágjuk, a fokhagymát és a sajtot lereszeljük, a hússal és a fűszerekkel összekeverjük, kisebb golyókat formázunk.
A golyókat a felhevített olajban kívülről átsütjük, majd sütőpapírral bélelt tepsire tesszük (így majd nem kell tepsit sem súrolni) és kb. 200 fokos sütőben 20-30 percig sütjük.

Eközben készül a spenót, a visszamaradt olaj felhasználásával.

2 adag spenóthoz kell:

500 g friss spenót (megmosva veszem, egyébként szörnyű - és egyben tulajdonképpen lehetetlen úgy megtisztítani, hogy ne maradjon rajta föld, talán saláta-centirfugával)
egy ek. zabpehely (vagy tönköly)liszt
fél dl főzőtejszín,
egy gerezd fokhagyma,
só, bors

A visszamaradt zsiradékra szórjuk a lisztet és a fokhagymát lereszelve. Amikor az olaj jól felvette a lisztet, felöntjük egy nagy pohár vízzel, elkeverjük. Rádobjuk a spenótot (nekem csak két adagban fért el), megsózzuk, borsozzuk, megvárjuk, míg összeesik. Ha minden levél összeesett már, megküldjük a tejszínnel, és ha túl sűrű, tovább higítjuk vízzel.

Egy adag spenót 5 db fasírttal 360 kcal.

2012. november 23., péntek

Az egyen-súly

Folytatom az alternatív fogyásról szóló értekezéseimet.

Rüdiger Dahlke Súlyproblémák című könyvéből osztanám meg azokat a gondolatokat, amelyek szöget ütöttek a fejemben.

Érdekesnek találom azt, hogy leírja, a gömbölyded formák a kerekre, a gyermeki formákra hasonlítanak, azaz a hízás tulajdonképpen törekvés a tökéletesre, a gyermeki gondtalanságra. Régen ugye ilyen is volt a szépségideál. Tudat alatt (sajnos) valóban elképzelhető, hogy valakiben ilyen gondolatok munkálkodnak.

Ami azonban szerintem mindenki számára tanulságos, az az a feltevése, hogy az ember általános súlya egy egyensúlyi állapoton áll. A kövér ember is tart általában egy súlyt. Ez lehet nagyon magas, tehát aki még hízik, az úton van még. Ha egy mérleget képzelünk el, és a súlyunk van az egyik serpenyőjében, akkor a másik serpenyőjében vannak lelki terheink. És azzal a súllyal vannak kiegyensúlyozva, amit viselünk, ami túlsúly, de az egyensúly szempontjából mégsem az. Ha ugyanis diétába fogunk, és súlyunkból leadunk, a súly serpenyő már nem egyensúlyozza ki a lelki teher serpenyőt, így az lefelé, a súly pedig felfelé mozdul ki, az egyensúly felborul. A lelki terhek erősen nyomnak minket, és - megszokott mintánk alapján, azaz, ha baj van, eszünk - súlyunkat visszahúzzák az egyensúlyi állapotba. És itt a jojó effektus, az ördögi kör.

Ez nem azt jelenti, hogy a kövér ember sohasem tud lefogyni, nem. Csak azt jelenti, hogy a fogyás túlmegy az egyszerű matematikán. Azaz a sikeres, végleges fogyás érdekében nem elég belekezdeni egy káposztaleves kúrába. Minden további lépés előtt a lelkünkkel kell foglalkoznunk. Tisztába kell jönni azzal, hogy mi áll a kövérség hátterében. (Egy másik könyv, aminek "Farkaséhség" a címe, de nem emlékszem a szerzője nevére, úgy fogalmaz:) Mit üzen a háj?

Ahhoz tehát, hogy a lefogyott kilókat meg is lehessen tartani, a lelki terhekből is pont annyit kell megoldani, amennyit fogyunk, hogy a mérleg két serpenyője újra egyensúlyba kerüljön, immáron kevesebb súllyal mindkét serpenyőben.

Elgondolkodtató. A legfőbb kérdés tehát kiderítésre vár: "Mit üzen a háj?"

2012. november 19., hétfő

Make love not war

Nem evés, de az életmódhoz köze van.

Betelt a pohár, hogy ma már egy egyszerű receptkeresés révén is el lehet oda jutni, hogy a szex bűn. Nem nézem szótlanul tovább, bár semmi köze a light konyhához, és nem is valószínű, hogy olyan olvasóm lenne, aki a kérdéssel foglalkozik, ugyanis a fiatal, szexuális élet megkezdése előtt álló gyerekekhez szól a "Biztos út" ideológia, azt sugallva, hogy az egyetlen üdvözítő megoldás, hogy az esküvőd napjáig megőrzöd szűzességedet.

Kikérem magamnak, minden, kiegyensúlyozott lelki és szexuális életet élő ember nevében.A szex nem bűn (ahogy az evés sem az), hanem örömforrás. A világot a kiegyensúlyozott szexuális életet emberek teszik kellemes hellyé.

Mi jogon szól bele valaki abba, hogy egy idegen ember hogyan döntsön? Olyanok, akik cseppet sem "jobbak" senkinél. Akkora ámulattal fedeztem fel, hogy ki az egyik hirdetője a tannak (tényleg hirdeti, előadásokat tart suliban), aki matematikailag vagy nem tartotta be azt, amit idegen fiataloktól elvár, vagy viszonya volt egy tanárával, aki ma ráadásul pozícióban van. Csak ezt nem tudják azok, akik hallgatják, vagy megbízzák azzal, hogy előadjon.

Kedves fiatalok, akik esetleg gondolkodtok még: lopni bűn, hazudni bűn, ölni, mást bántani (ha az téged nem bántott) bűn, más lelkébe taposni bűn. Kábítószerezni és cigizni: ártalmas az egészségre.

A szex az élet része, úgy, mint az evés. De megvan a maga kultúrája, amit pornófilmekből nem, csak értelmes felnőttektől lehet megtanulni. Ilyesmiről nem bűn beszélni, sőt, szükséges. Addig keressetek, amíg valaki nem hajlandó veletek értelmesen beszélni róla, vagy vegyetek a témáról szóló könyvet (és le van szarva, hogy hogy néz rád az eladó, legyen neki rossz a szex, ne neked). Azért nem árt, ha valóban felkészülsz rá. Az ok az legyen, hogy szeretnéd (nem az, hogy különben elhagy, vagy más már túl van rajta, ez mind más baja), és a sok agymosás helyett abban legyél egészen biztos, hogy megfelelőképpen védekezel.

Megfelelő pedig a fogamzásgátló és az óvszer. Menj el a nagy nap előtt nőgyógyászhoz (vagy küldd el a barátnődet), ha csúnyán néz, nem ír fel, szemétkedik, addig keress, amíg jófejet nem találsz. Vizsgáltasd ki magad (a fogamzásgátló szedése előtt vérvétel, és esetleg ultrahang szükséges), és kezdd el szedni a tablettát vagy tedd fel a gyűrűt. Továbbá minden új partnerrel az első három hónapban (legalább) használj óvszert (is). Ugyanis ennyi idő szükséges ahhoz, hogy kétséget kizáróan kiderüljön, a partnered nem szedett-e össze korábban valamilyen szexuális úton terjedő betegséget. Ez nem az ő hibája, mint ahogy az sem, hogy náthás lesz, csak egyszerűen jobb mindenkinek, ha Te legalább nem kapod el.

A szerelem gyönyörű, de ahhoz, hogy boldog életet élj, szükséged van arra, hogy befejezd az iskolát, amit szeretnél, és azzal házasodj össze, akit valóban szeretsz, becsülsz, és ő is becsül-szeret téged. Ezért fontos, hogy egyrészt védekezz a nem kívánt terhesség ellen (az abortusz az egészségedre is veszélyes lehet, csakúgy, mint a terhesség, a fogamzásgátló kevésbé, az óvszer pedig egyáltalán nem az), másrészt úgy élj szexuális életet, hogy ne bánts közben mást, és magadat se hagyd bántani. Csináld azt, és csak azt, ami neked és a másiknak is jó, és ne csinálj olyat, ami neked, vagy a másiknak nem jó.

VANNAK BOLDOG EMBEREK, KIEGYENSÚLYOZOTT HÁZASSÁGBAN, AKIK ÉLTEK SZEXUÁLIS ÉLETET HÁZASSÁG ELŐTT, ESETLEG MÁSSAL IS! Sőt, biztos vagyok benne, hogy vannak olyan boldogtalan emberek is, akik nem szexeltek esküvő előtt.

Az meg, hogy amikor szerelmes vagy, nem tudod megítélni, hogy a másik milyen, egy hülyeség. Egyrészt valamiért csak pont abba a valakibe leszel szerelmes, másrészt ha a szerelem elmúlásáig nem szabad szexelni, akkor soha nem tudod meg, milyen szerelemmel szexelni. Hát, ez remek terv. Annak kívánom, aki kitalálta, de mondom, matek, hogy ő meg nem tartotta be.

És akkor ehelyütt ne menjünk ennél tovább, inkább javasolom Soma írásait olvasgatni, az álszent, mások életébe beavatkozni vágyó, őszintétlenül prűd térítgetők helyett. Nincs "biztos út", basszameg!
Ha pedig valaki idetévedne a "biztos úton" járok közül, akkor háborodjon naggyon fel. Akkor is nekem van igazam. Kár, hogy ezt csak én tudom, de a befolyásolható fiatalok még nem. Tessék őket békén hagyni, ha ez nem megy, akkor tisztességesen felvilágosítani!


2012. november 9., péntek

hétvégi marhasült, egyszerűen






Adós vagyok a recepttel, a képen is látszik, aktuális volt még a narancsból készített tökfej. Szerencsére az ősznek azért nem lett még vége.

A férjem egyszerűen csak ennyit mondott a receptről: "az a baj, hogy ha tudjuk, hogy ilyet lehet enni, minek mást?" Én meg annyit: ünnepi ebéd, minimál munkával, 255 kcal-ból!

A történet úgy kezdődött, hogy a szemközti hentes pénteken mutatott nekem egy szép darab marhát (minden le volt róla tisztítva, ami nem kell rá, úgy 60 dkg-ot nyomott), hogy akciós. Kapóra jött, mert már ki akartam próbálni a "Sauerbraten"-t, ami olyan, mint a mi vadasunk, csak egyben fő (igen, Braten a neve, de a hús fő!), és a szósz nincs a végén összeturmixolva vagy sűrítve. Akkor ez lesz vasárnap, kész.

Szóval adva van a nemes húsdarab, én meg nézegetem a recepteket, de mindegyikhez legalább 3 nap kell (pácolni), és az elkészítés is "marha" faksznis. Na, tudom, hogy erre nincs időm. Van még a roastbeef is, az is nagyon vonzó, de ha azt készre sütöm, szegény férjem infarktust kap, ha nem sütöm készre, akkor én nem eszem meg, és a gyerekeknek sem adom oda.

E töprengéseim között telt el az egész szombat, a hó pedig esett, látszott, hogy a vasárnap délelőtt téli ruhák keresgélésével, hóember és hóangyalka képzéssel, valamint lucskos ruhák lakáskímélő levételével és szárításával fog telni. De akkor mi lesz az ebéd? Tasakos tészta csaknem, ha itt nekem az a gyönyörű hús!

Úgyhogy szombat este fél 8-kor kimentem a konyhába, egy evőkanál libazsírt raktam a lefedhető kacsasütő tálamba, beleraktam a húst, megsóztam, megborsoztam, és a sütőbe toltam, fedő nélkül, maximális fokozatra. Ezalatt felszeleteltem egyetlen vöröshagymát, fél főre (azaz félbevágtam, azt pedig felcsíkoztam),  a fürdővízből kiadott gyermekeket bepizsamáztam, elaltattam. Kiderült, hogy ez pont annyi idő, amennyi alatt a hús minden oldalról egyenletesen színt kap, így alászórtam a hagymát, 2-3 db babérlevelet, felöntöttem egy fél üveg bordeaux-ival, visszavettem a hőt (175 fokra), és megnéztem a Nigella Bites maratont az RTL Livingen.

Időnként ránéztem, és kellett még hozzá vagy két dl víz. Úgy 5 résszel később  - egek, az a csokitorta, mindenképpen kell húslevest csinálnom maceszgombóccal,  és miért nem dobok össze sohasem egy tál grillzöldséget a tetején halloumi sajttal? - kb. 10-kor, álmosság okán a húst kivettem, és vittem volna a terasz asztalra, hogy majd másnap megkóstolom, és ha nem elég puha, majd még sütöm egy kicsit,de ott termett a férjem, aki eszméletlenül unta már Nigellát, viszont tök megéhezett. Látja, hogy a kezemben marhahús van. Hát azonnal kért belőle, mondom rendben, úgysem tudom, ehető-e egyáltalán.

Leült megízlelte, azután én is, és kiderült, hogy a marhának nem kell pácolás, semmi fakszni, aki nem ér rá, az is el tudja készíteni istenire. Hogy pontosan hogyan sikerült, azt nem tudom, de a hús, azon túl, hogy finom marhahús íze volt, isteni omlós lett. De nem olyan párolt módon, mint pl. egy vadasban, hanem megőrizte eredeti állagát, azaz rágni lehetett, de nem volt rágós. Nagy éttermekben eladnánk "sous vide", pedig - ugyan a kacsasütő teteje üvegből van -  a technológia nem hasonlított erre az eljárásra. És akkor hozzá ez a finom, hagymától besűrűsödött vörösboros szósz...

Asszonyok, nem kell pácolni, darabolni, lisztbe forgatni, elősütni, leszűrni, sűríteni, aki szereti a marhát, süsse meg így!

60 dkg marha színhús (pl. hátszín)
1 fej hagyma
1 ek libazsír (vagy másfél zsíradék)
2-3 db babérlevél, só, bors
4-5 dl bordeaux-i

munkaidőráfordítás: 15 perc
elkészítés ideje kb. 2,5 óra

Kalória: kb 200kcal/adag.


A köret Nigella nyomdokain készült vasárnap reggel. Láttam azt a finom tejben és tejszínben előbb megpárolt, majd megsütött krumplit, de krumplit ugye nem eszünk, pláne nem ennyi tejszínt. Otthon csicsókát ettünk krumpli helyett, itt azt még nem találtam, van viszont vajrépa (más néven karórépa, de az szörnyen hangzik). Állaga olyan, mint a a karalábé, de édesebb, és könnyebben pucolható. A recept tehát elkészíthető csicsókából, vagy bármilyen gumós vagy gyökérzöldségből, pl. karalábéból, zellerből, édesburgonyából vagy egyszerűen répából.

Iróban párolt vajrépa (4 adag)

1 db vajrépa (kb 500 g)
1 doboz író (450 g)
só, bors, szerecsendió
1 tojás

A vajrépát (vagy más, hasonló zöldséget) megpucoljuk, és akkora darabokra vágjuk, mint amekkorák a krumplikarikák lennének, ha pl. rakott krumplit főznénk. Egy kis fazék vízben roppanós puhára pároljuk. Egy tepsit sütőpapírral kibélelünk, a leszúrt zöldséget abba áttesszük. Az írót felbontjuk, megfűszerezzük, és beleütjük a tojást, végül az egészet a zöldségre zúdítjuk. Sütőben aranybarnára sütjük.
Nagyon jól passzol sültekhez.

Egy adag 55 kcal (Na, ezt überelje Nigella!)
munkaidő ráfordítás 15 perc
elkészítés 45 perc.

Mosogatni marad - két tepsi (az egyik csak öblítés, mert sütöpapír volt benne)
                            - egy kis fazék (csak víz és zöldség volt benne)

Na, mit főztök vasárnap?

2012. november 1., csütörtök

Paul McKenna III. 3 hónap után

A Pmk-ról már írtam, leírtam a lényegét, az elveit, és szóltam pár jó szót már róla. Viszont az ember általában rajong az újdonságokért, azután megkopik kicsit a fénye, azután talán feledésbe is merül. Főképpen a fogyókúrákra igaz ez. Hány olyan kúrán vagyunk túl, ami az első megéhezésig, vagy az első pékségig tartott? Vagy hány egy-egy hetes diéta van a hátunk mögött, amikor pont az első eredmények után történt valami, ami véget vetett az egésznek? Vagy hány "sikeres jójó-fogyókúrát" tudunk magunk mögött?

Korábban azt gondoltam, hogy "nem eléggé dőlt el a fejemben", hogy le kell fogynom. De rájöttem, hogy ez nem igaz. Pontosan tudtam mindig is, hogy le kell fogynom, mert nemcsak esztétikai, hanem praktikus és egészségügyi hátrányai vannak a túlsúlynak. Ismertem is a fogyás módját, kevesebb energiát kell a szervezetbe vinni, mint amennyit felhasznál.

Sokan folytatnak sikeres diétát, de az igazán nagy túlsúllyal rendelkező emberek azonban általában hosszú és  ádáz küzdelmet vívnak a kilókkal. Ugyanis az, aki meghízott, valamilyen módon az evés rabjává vált. Hosszú idők során olyan étkezési szokásokat szokott meg, amelyek hízáshoz vezettek. De nem azért élt csokin, mert nem szereti, hanem azért, mert valamit hozzáadott az életéhez. Amikor úgy dönt, hogy le kell fogyni, egyik napról a másikra szakít ezekkel a szokásokkal, melyek az élete részévé váltak. Nem jó szokások, de mégiscsak szokások, módszerek, amelyekkel örömet szerzett magának, megnyugtatta magát, pótolt valamit, ami hiányzott, vagy éppen elütötte az időt. Kialakult egy ízlésvilága, hozzászokott bizonyos ételtársításokhoz, melyeket egy fogyókúra során szükségszerűen fel kell adni.

Egy döntésre megkezdett fogyókúra nagyon nagy változást jelent. Vannak, akik könnyebben megbirkóznak ezzel, vannak, akik nehezebben. Akiknek mindenük egy tál gőzölgő bableves, csülökkel, tejföllel, fehér kenyérrel, az nem lesz boldog egy szelet grillezett hallal és egy nagy adag salátával. Boldogtalanul pedig nem fog lefogyni. Szeretek fogyókúra naplókat böngészni. Teljesen jellegzetes, hogy az utolsó bejegyzések (amikor még legalább 12 kg-ot akar fogyni, tehát nem a célját közelíti meg) arról szólnak, hogy nem bírja már, mert unalmas az étrend (alma, sajt, sonka), és sok a kísértés.

Nem tagadom, hogy fogyókúrásan is - bármilyen módszer mellett döntünk is - lehet finomakat főzni, élvezetes, változatos, dekoratív ételeket felszolgálni, hiszen erről szól ez a blog. De ha valaki máshoz van hozzászokva, akkor a megszokott ételei, étkezéssel kapcsolatos szokásai hiányozni fognak előbb-utóbb. Minden fogyókúrám során voltak bűnbeesések. Sőt, emlékszem, hogy megállapítottam, egy átkoplalt hét után sokkal jobban esik egy zacsi csokigolyó, mint egyébként. Volt, hogy úgy éreztem, nem élem túl az estét egy tányér rakott krumpli vagy pár szelet nutellás kenyér nélkül. Kitartó fogyókúráim során az ilyen "bűnbeesések" után könnyen visszataláltam a régi útra, de egy idő után egyre nehezebb visszatalálni, majd egy idő után már nem is sok kedve van hozzá az embernek.

A szokásoktól való hirtelen eltérés mellett kialakul az az érzés is a kövér emberben, akár fogyózik éppen, akár nem, hogy a vágyott falatok, ételtársítások vagy egyáltalán a jóllakottságérzés tilos, azaz nem érdemli meg, ki van rekesztve belőle, neki nem jár, mások kiváltsága. Ilyenkor bármilyen pompásan is tálalja fel magának az ember a gyümölcstálat - bármilyen finom is egyébként a gyümölcs - csak azt fogja jelenteni neki, hogy "Te rossz voltál, mások cukrászdába mennek, te itthon töltöd a büntetésed, eheted a gyümölcseidet. Ha puncstortán jár az eszed, magadra vess!"

Namost ebből a körből kitörni nagyon nehéz. De nem lehetetlen. Annak, aki tulajdonképpen az ételei rabja, egyszer fogyózik, máskor "bűnözik", fogalma sincs már arról, hogy melyek a normális étkezési szokások, mennyit is enne szíve szerint, mik is valójában a kedvenc ételei (hiszen eddig a tilos/szabad kategóriába sorolta őket).

És most dietetikus és belgyógyász végzettség hiányában is ünnepélyesen kijelentem, hogy nincsenek egyértelműen hízlaló, és egyértelműen fogyasztó ételek. Egyszerű - jogászi - empirikus úton igazolható, ha a fagyi hízlal, hogyan lehet, hogy éppen annyi sovány ember szokta enni, mint amennyi kövér? És töltött káposzta  korlátlanul falható, hiszen savanyú káposzta van benne, amiben alig van kalória?

Lássuk be, a sovány fagyizó nem attól sovány, hogy csak olyan ételeket eszik, amelyek nem hízlalnak, hanem attól, hogy általánosságban nem visz be több kalóriát a szervezetébe, mint amennyit felhasznál. Azaz vagy sokat mozog, és/vagy pedig az étkezése összességében nem tartalmaz túl sok kalóriát. Nem hiszem, hogy a sovány emberek döntő többsége minden pillanatban számolja a kalóriákat (én 16-18 korom között minden egyes nap tudtam, hogy aznap pontosan mennyi kalóriát ettem, mert minden egyes étkezésnél kiszámoltam). Nem. Mindösszesen arról van szó, hogy akkor eszik, amikor éhes, azt, amit szeretne, de nem eszik többet, mint amennyi számára elég. Nem veti rá magát vendégségben a csokitortára, mert egyébként sem tilos ilyet ennie, és hazaérve nem rámolja ki a hűtőt azzal, hogy ennek a napnak már lőttek, két szelet tortával is többet evett a napi előírtnál, akkor hol van az a maradék paprikás csirke a többiek vacsorájából, amit már főzés közben is úgy kívánt, de ő csak salit ehetett. A sovány ember is evett a tortából, lehet, hogy egy egész szelet le sem ment, annyira édes volt, a kövérnek sem ízlett jobban, mégis már vagy 1000 kalóriával túllépte azt, amennyit ehetne, és forr a bűntudattól, nem tudja elnézni magának a hibát, másnaptól még drákóibb szigort diktál magának az elé kerülő ételek és mennyiségek tekintetében, egészen addig, ameddig az már nem is bírható, és újabb bűnbe nem esik. Igen, ez nagyon-nagyon sokunk élete, mindennapi gondja, mókuskereke.

Nem azt mondom, hogy megveszed Paul McKennát, és másnaptól minden megváltozik. Mert nem így van.
Viszont a PMK egy teljesen más hozzáállás, újabb lehetőség.

A módszer révén az evés, azon belül bizonyos fajta ételek megszabadulnak a "bűnös" jelzőtől, tehát nincs tovább bűnbeesés, nincs tovább tiltott gyümölcs utáni sóvárgás. Kiderül, melyek a valódi kedvenc ételek, és hogy mindegy, mennyi kalória, szénhidrát van egy ételben, mekkora az adag, amelytől jól lakunk. Semmi sem tilos, mindent lehet enni, amit az ember szeretne, olyankor, amikor éhes, és nem többet, mint amennyitől jól lakik.

Azt mondanám, hogy ez is komoly odafigyelést, akaraterőt, elszántságot igényel. Ahhoz, hogy belekezdjünk. Utána viszont éppen az a lényege, hogy nem akaraterőből fogyunk le, hanem megváltozott ékezési szokásaink révén. Szerintem az első időszak nem is a fogyókúra, hanem a változtatás időszaka. Mindenképpen időt kell szánni arra, hogy megfigyeljük magunkat. Megvárni, míg éhesek leszünk, megszokni, hogy mennyi az annyi, mitől mennyi időre lakunk jól, milyen ételeket kívánunk igazán. Az első időszakban természetesen becsúsznak hibák. Az ember vendégségbe megy, megkínálják, nem mondhat nemet, leül vacsorázni a családdal, stb. A megoldás szerintem nem az, hogy nem eszünk a többiekkel. Egy idő után megtanuljuk "kezelni" az étvágyunkat, és tudjuk, hogy ha a család pl 7-kor eszik, akkor pl 4-kor egy narancs és egy joghurt pont elég ahhoz, hogy 7 körül legyünk éhesek, ha ennél előbb leszünk éhesek, többet, ha később, kicsit kevesebbet kell enni.

Mindenki azt mondja, hogy a reggeli nagyon fontos étkezés. Mindig is reggeliztem, sőt, mivel ez a nap első étkezései, általában ilyenkor még minden körülmények között oda is tudtam figyelni rá. Azonban én 10 körül általában már nagyon éhes voltam. Az ebéd még nagyon messze, egy alma pedig tuti nem lakat jól. Ilyenkor vagy az öngyötrés jött, hogy ebédig ki kell bírni, vagy a "bűnözés (korábbi szóhasználattal), ami után már az egész napnak "annyi", ugye. Egyik sem volt jó, mert aki éhezik két órát ebéd előtt, annak nincsen túl jó életszemlélete. Hát, 32 évesnek kellett lennem ahhoz, hogy rájöjjek, mit jelent rendesen megreggelizni. Még a PMK elején is szerényen egy szeletke barnakenyeret vágtam magamnak, kevés kis vajjal, felvágottal, kevés zöldséggel, hiszen tulajdonképpen érzem én azt a jóllakást anélkül is! Nem! kiderült, hogy egyrész torkig vagyok a barnakenyérrel, jó darabig visszatértem a fehérre, míg el nem kezdett hiányozni a barna megint, és két vastag szelet kell, alaposan betakarva sonkával, szalámival és sajttal, mellé mennyiségben majdnem ugyanennyi zöldség, és egy nagy pohár tejes kávé (amiből nem tudom, hogy hogyan, de Paul McKenna óta elhagyom az édesítőt, mert nem érzem helyénvalónak, vagy natúr, vagy agavéval iszom). És csodák csodája, ezzel a reggelivel kényelmesen elvagyok ebédig, bármilyen korán eszem is. Ha mégsem, akkor kellemesen eltelít pár falat gyümölcs.

A másik mumusom a délután volt, mindenkinek vagy egy "nassolós" napszakja. A legtöbbeknek ez az este vagy éjszaka, nálam a délután (most itthon vagyok, baba alszik, de a munkahelyemen is ilyenkor jött rám a csokizhatnék). Azt nem lehet megcsinálni (hányszor próbáltam), hogy mostantól akkor délután nem eszem, pont.Azután PMK után szabadon elhatároztam, hogy megehetek délután továbbra is mindent, amit szeretnék, de nem olyan módon, hogy egy kis csoki-kanapé-vajas kenyér-kanapé-inni való-kanapé, stb. Hanem amikor úgy érzem, itt az idő, akkor ki a konyhába, mindent, amihez éppen akkor kedvem támad, kipakolom a tálcára, és azt viszem magammal oda, ahol enni fogok. A tálcára ugyanis az ember nem rámol rá egy egész tábla csokit, csak egy két szeletet, viszont általában kerül rá gyümölcs. A kanapén meg ki tudja, mennyi csúszik be a csokiból, utána pedig garantáltan nem fogunk gyümölcsöt kívánni, pedig, mint látszik, eleinte még megragad egy szép alma látványa. Azután kerülhet rá joghurt, kis sajt, stb. Az ember a tálcára sokkal kisebb mennyiségeket pakol, értelmesebb összetételben, mint ha csak úgy ki be járna a konyhába. És az új szokás habitussá válik, egyre kevesebb elég a tálcán. Ez szeintem az esti nassolással ugyanígy működik.

Ehhez viszont idő kell. Nem másnaptól lesznek olyan új szokások, amelyektől azonnal fogyni kezdünk. Szépen lassan alakulnak ki. Mindenkinek más problémái vannak, arra más-más megoldások. De aki kitart, az biztosan tud segíteni magát. Lassan, de folyamatosan, fogyókúra, tiltások és megszorítások nélkül, elindul lefelé a súlya. És ez nagyon jó. Semmi gyorsat nem szabad várni tőle, de ha egy olyan rendszert sikerül bevezetnünk, amiről nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem fogyókúra, nem jár lemondással, sőt akár annyira boldogok vagyunk, hogy úgy érezzük, egész hátralevő életünkben tartani tudjuk, mert továbbra is kedvenc ételeinkkel lakunk jól, nem éhezünk, nem mondunk le, és nem is esszük túl magunkat, akkor nem is annyira tűnik botrányosnak, hogy hosszú időn át kell csinálnunk.


Vannak emellett trükkök és fortélyok, de ezt majd egy következő bejegyzésben.