2015. július 18., szombat

de mil lesz másnap a sült hús-párolt zöldség maradékkal?

Aki igyekszik vigyázni a vonalaira, az - bármilyen vonalat követ is - biztos, hogy időnként sült húst eszik valamilyen párolt zöldséggel. Grillcsirkét, párolt csirkemellet, rozmaringos csirkecombot, sörben párolt szüzérmét, teljesen mindegy.

A párolt zöldség is lehet ezerféle. Sokáig már a neve hallatán elment az étvágyam: ugyan ki akarna hosszasan élni vízben vagy vízgőzben főtt zöldségen, aminek az íztelenségén nincs az a fűszer, ami segítene. Korábbi fogyókúráim során vagy mirelit zöldségkeverékekeket engedtem fel kevés vízzel, vagy kukoricát és répát főztem össze, kb. ennyi volt, amit meg tudtam enni, legyen akkor inkább friss saláta a köret.

Mígnem egy nyaraláson - ilyenkor nem szoktam fogyózni, mert egyrészt az ember városnézés közben úgyis lemozogja, másrészt az új ízek felfedezése nélkül számomra a nyaralásnak a világon semmi értelme sem lenne - olyan "párolt" répát ettem, ami sokkal, de sokkal jobban ízlett bármelyik másik, felkínált köretnél. Nem sokkal később egy ismerősnél hasonló íze volt a zöldségnek, megkérdeztem, hogyan csinálta. Elmesélte:

Fogjuk a zöldséget (teljesen mindegy, hogy mit, ami, és amilyen kombinációban rendelkezésre áll, pl. répa, brokkoli, zöldborsó, karalábé, gomba, kelbimbó, hagyma), és egy jókora evőkanál vajon elkezdjük pirítani. Alacsonyan hagyjuk alatta a tüzet. Nem kell megpiruljon (sőt tilos), alacsony lángon, lefedve, gyakran kevergetve a saját gőzében pároljuk puhára. A zöldség a saját gőzét kb. akkorra fővi el, amikorra anyira meg is puhul, hogy ehető. (Ez egy ilyen Thalesz-féle alaptétel a főzésben. "Minden vízbe mártott zöldség annyit veszít... nem jó, ugye vízet nem is töltöttünk alá).
Fűszer sem sok kell bele, kis só, esetleg bors, és tökéletes. Persze lehet hagyma zöldjével, petrezselyemmel, rozmaringgal, bazsalikomma, kakukkfűvel, vagy akár curryvel is tovább cizellálni.

Nálunk most maradt egy kevés grillcsirke meg egy adagnyi párolt répa/karalábé, de senkinek nem volt már kedve magában enni (ugye nem ritkán esszük ezt a kombót). Úgyhogy fogtam, és készítettem belőle egy isteni levest. Kalóriában majdnem ugyanannyi, mégis valami teljesen más íz/világ.

A kép forrása: www. jolkifoztem.hu



Magyaros raguleves maradékból:
4 adaghoz kell:

kb. 25 dkg sült/főtt hús
maradék párolt zöldség (sült/főtt)
20-30 dkg mirelit vagy konzerv zöldborsó
egy újhagyma
pirospaprika
egy ek kókuszzsír
másfél liter húsleves (kinek hite és meggyőződése szerint, nálam víz és 3 db Knorr Buillon Pur Delicatess került bele)

A zsiradékon kicsit átpirítjuk a falatokra vágott húst és a karikára vágott vagy vagdosott hagymát. Ha ez megtörtént, levesszük a lábost a tűzhelyről, és megszórjuk két teáskanál fűszerpaprikával, elkeverjük, majd felöntjük másfél liter vízzel.
A tűzre vissaztéve hozzáadjuk a maradék zöldséget, a zöldborsót és a húslevesalapot majd jól összeforraljuk. Sózni sem kell, sőt, inkább talán kevés vizet igényelhet még, hogy ne legyen túl sós.

Jó étvágyat
egy adag kb. 280 kcal és kb. 10 g CH.

Zabpalacsinta gombapaprikással töltve

Àtmenetileg nem tudom feltenni a képeimet a telefonomról ide a blogba.
A probléma éppen orvoslás alatt áll.
Ezért másnak a fotóját mutatom meg neketek ehhez a recepthez, az enyém is hasonlóan nézett ki, csak én nem cicóztam a joghurttal ennyit, és egyszerre 3 nem ér bele diétás életmódba:



Egyébként comfot food, kellemes állaga és paprikás krémessége valóban megnyugtató hatású. Ráadásul két személyre kevesebb, mint fél óra alatt megvan. Viszont ha a gyerekek észerveszik, hogy palacsintát esznek a felnöttek, akkor, ha jóllaktál, fel kell pattani és nekik is sütni pár csokisat, de 1. a legtöbb anya eleve fel van rá készülve, hogy a legváratlanabb pillanatokban álljon neki palacsintát sütni; 2. aki tud zabpehelyböl palcsintát sütni, annak az igazi lisztes (amiben a sikérszálak segítenek, hogy a tészta rugalmas legyen, ezért igen könnyen terjed szét a serpenyöben, így gyorsabban sül át, és mesésen könnyü megfordítani is) meg sem kottyan.

Két före kell:
500 g gomba
egy fej hagyma
fél piros kaliforniaia paprika
egy ek paprika

egy tk zsiradék

100 g zabpehely
150 ml víz
egy tojás

pár gramm zsiradék

görög joghurt

A gombát, hagymát, paprikát feldaraboljuk. A hagymát kevés vízben, sóval elöpároljuk. Ha a levét elfötte, hozzáadjuk a zsiradékot, és megpirítjuk rajta a többi zöldséget. Sózzuk, paprikázzuk, kicsi vízzel felengedjük, pár perc alatt puhára pároljuk. Ha készen van, elzárjuk alatta a gézt, és ha már nem rotyog, egy evökanál görög joghurtot keverünk bele.

A palacsinta hozzávalóit botmixerrel alaposan összdolgozzuk. Pár grammnyi zsiradékon ügyesség szerint palacsintát sütünk. Ideális esetben négy darabot. (nekem két kicsi és egy nagy lett, így enyém a nagy lett, a másiké pedig a két kisebb).

A palacsintákat megtöltjük a gombapörkölt sürüjével (csak úgy beleknalazzuk a gombát), feltekerjük, eloszjuk rajtuk a szaftot, és díszítjük még egy kevés görög joghurttal. Meg petrezselyemmet, természetesen...

Egy adag:
kb. 300 kcal és 33 g CH.

2015. július 3., péntek

kedvcsináló

Csak kedvcsinálónak mondom, hogy van azért pár recept, ami leírásra vár. Minden új olvasót üdvözlök, érdekes, hogy a passzívabb idöszakok alatt szokott nöni a tábor. Ezt bíztatásnak veszem. Az a tervem, hogy sokkal intenzívebben fogok foglalkozni a bloggal, egyébként.

A fogyókúra fogyás nélkül elvben továbbra is hiszek. Elgondolkodtató ugyanis, hogy miért van olyan sok ember, aki egész életét fogyókúrázva, mégis túlsúllyal éli le. Azt gondolom, hogy ilyen esetben valami alternatív megoldásra van szükség. Azaz többre, mint egy egyszerü étkezési iránymutatásra.

Azon, hogy a divatkúrák mennyire relatívak, nemrégiben újra elgondolkodtam. Most képzeljétek el, hogy 2011 óta a héten láttam elöször olyan áruházi részleget Németországban, ahol diabetikus termékeket árulnak. Pl. cukor mentes csokit. Az édesítö a cukor között, a cukormentes lekvár a lekvárok között szokott lenni, más ilyesmi meg nemigen van, maximum a bio részlegen lehetett kutakodni, ahol én a ketchupot, a leveskockát és a nutellát szoktam beszerezni (innen látszik, hogy ez a bio mennyire jó kifogás, önmegnyugtatásul megvesszük ugyanazt a szart, de bio felirattal, jóval drágábban...) Erröl a diabetikus pultról azért én jól bevásároltam, többek között vettem cukormentes müzlit (örület, hogy ilyen alig van, úgy általában). Itthon látom, hogy az van ráírva, hogy "koleszterinszegény".

Mert a németeknek az elsö számú közellensége ma is a zsír, nem pedig a szénhidrát. Azok, akik odafigyelnek az egészséges étkezésre, általában a húst és a húskészítményeket kerülik, ellenben (kapaszkodjatok:) kekszet pl. esznek. Rendes, boltit. Ès mégis egészségesnek tünnek ám, legföképpen pedig karcsúnak.

Sokáig azt hittem, hogy a német nök alkatilag soványak. Nyilván van közöttük sok ilyen is. De ha megfigyeled, a német nök többsége azért nagyon odafigyel, hogy keveset egyen. Titokban. Volt nekem ilyen osztálytársam. Míg a lányok többsége kivont karddal koplalt (9-en voltunk lányok, ebböl három bulimiás, kettö anorexiás is, egész csinos arány, és ez még csak a 90-es évek volt, mi lehet most, amikor már tényleg a koppanó csont a bikiniforma?), ez a lány mindig látványosan evett. Igen, az elsö falatot. Azután a maradékot titokban, csendben dobta ki...

Sok ilyen német nö vesz ma is körül. Hangoztatja, hogy édesszájú, hogy mennyire szereti a magyar pörköltet, azután evés helyett kimegy rágyújtani. Amikor meg végre megengedi magának az evést, akkor úgy habzsol, mint aki éhezik. Egy hölgy bejött hozzám a galériámba húsvét elött, mert valami szép húsvéti ajándékot keresett a lányainak. "Nagyon vékonyak", magyarázta, "nem szabad nekik csokoládét venni". Èrtem. Az már más kérdés, hogy a tipikus bajor azért sajnál egy tábla csoki áránál többet egyszerre elkölteni valaki másra.

Namármost, ha figyelembe vesszük, hogy itt a jómódú Bajorországban a nöknek egy jelentös része hozzá van szokva ahhoz, hogy eltartják (elöször a papa, azután a férje), hogy amíg a férfi gátlástalanul keresi gennyesre magát, addig a nö hatalmas terepjáróval furikázza a gyerekket (minimum hármat) és éhezteti magát bikinibodyra. Ha valaki (pl én) elövigyázatlanul belekeveredik a spiráljukba (nem az éhezésre gondolok (sajnos)), hanem mondjuk valamelyik olyan egyesületbe, társaságba, amelyik a tartósan éhezö otthonmaradó nök szórakoztatását szolgálja, akkor ezek az éhes nök megzabálják az embert reggelire. Ennyit a mindig tip-top, gyereket biozöldséggel kényeztetö szuperanyukról.

Van olyan ember, aki egészséges, karcsú, miközben a paleoról még hírböl sem hallott, és van olyan is, aki diplomázhatna dietetikából, mégis tovább küzd a kilóival. Na, ezért foglalkoztat tovább a fogyás fogyókúra nélkül, és nem nyugszom, míg a végére nem járok. Mert a nem szuperanyuknak is fontos, hogy csinosak legyenek (ha nem is koppanós csontokkal) és egészségesek, és, hogy ne kelljen egész életükben diétázniuk.

A mai tippem:
próbáljunk ki valami újat!

Megszokott receptjeink mellé néha be kell iktatni valami újat is. Egyrészt kedvet csinálni az egészségesebb alternatívák iránt, másrészt a diétás étrendet sem árt idönként feldobni. Èn csak saját fotókat használok pillanatok alatt összedobható ételeket ajánlok.

A halloumi teflonban vagy szabadban grillezve mesés vacsora:
így

Gyors vacsora:
emígy

Süssetek cukkíni tócsnit:
itt van

Isteni a házi, cukormentes nutella is:
ugyanígy, de ha kesudióból készíttitek, akkor sokkal krémesebb az eredmény.

Ès egy extra:
kesukeksz, jobb mint a chochipcookies, mégis pár perc az egész.