2016. április 26., kedd

Az éhség

Az elözö bejegyzésben megtudtuk, hogy az agy mely területein keletkezik az étvágy, hogyan alakul ki a függöség bizonyos ételek iránt, és az agynak mely területe képes efölött mégis kontrollt gyakorolni. Azt azonban, hogy mikor milyen és mennyi táplálékra van szükségünk, a szervezetünk saját maga, pontosan tudja. Ha odafigyelünk rá.

Ez a bejegyzés kifejezetten a saját tapasztalatokon alapulszik.

Ami számomra a legnagyobb áttörést jelentette, az az étvágy és az éhség megkülönböztetésének megtanulása. Elsö hallásra végtelenül egyszerüen hangzik, és valójában az is. Azért mégis szánok rá pár szót.

1. Az éhség
Az éhség a gyomorban keletkezik. Mindenki érezte már. Lassan, fokozatosan, nem sürgetöen alakul ki. Elöször csak úgy érezzük mintha kezdene kicsit kiürülni a gyomrunk, majd egy darabig nem érzünk semmit, majd egyszer szépen, alig hallhatóan meg is kordul, esetleg ezek a kordulások egyre hosszabbak, erösebbek lesznek. Ha továbbra sem eszünk, az éhség egészen sürgetövé válik, viszonylag hosszú idö után akár hányingert, gyomorfájdalmat is okozhat. Majd ismét elmúlik, és megint visszatér.
Az éhségérzet az emésztés természetes kíséröje, a jó anyagcsere elsö számú jele. Azt jelzi, hogy a korábban elfogyasztott táplálék kikerült az emésztési csatorna felsö szakaszából, és újabb élelemre van szükség. Az érez éhséget, aki rendszeresen eszik. Az éhségérzet három napi éhezés után képes teljesen elmúlni. Ahogyan akkor is, ha hosszú ideje nem reagálunk rá, azaz folyamatosan kevesebbet eszünk az egyéni kalóriaigényünknél, szintén alábbhagy, ugyanis a szervezet tartalékoló üzemmódra áll át.

2. Az étvágy
Az étvágy mindaz, ami evésre késztet minket, de nem a gyomrunkban kelekezik. Megjelenhet a szájban - ha megérzünk egy ízt, az orrban - ha megérzünk egy illatot, az agyban - ha elénk vetül egy kép. Az étvágy hirtelen lép fel és sürgetö. Arra ösztönöz, hogy az ételt azonnal szerezzük meg. Ennek müködését az elözö bejegyzésben részletesen leírtuk.
Amit még nem meséltünk el róla, az az, hogy az étvágy csalfa dolog. Képes összezavarni és frusztrálni minket. Àltalában azt érezzük, hogy annyira be kell kapnunk az elöttünk fekvö kekszdarabkát, hogy ha nem engedünk a késztetésnek, akkor nagyon rosszul fogjuk érezni magunkat. De ez nem igaz.
Az az érdekes, hogy a limbikus rendszer nem tud különbséget tenni aszerint, hogy az élelmet valójában elfogyasztottuk-e, vagy nem. Tehán nem generálódik extra jutalom aszerint, hogy ettünk-e abból, amit megkívántunk. Az a dopaminválasz, ami kiváltódik az inger révén, az a kutatások szerint akkor a legmagasabb, amikor az étvágy keletkezik, azaz amikor pl. meglátjuk a hamburgert a tányérunkon. Tehát a limbikus rendszer gyönyörüen elmüködik anélkül, hogy kielégítenénk, a valódi jóllakottságot ugyanis a gyomrunkban érezzük. Ezért van az, hogy ha az étvágyunk szerint cselekszünk, és felbontunk egy tábla csokoládét, majd a benne tapasztalt ízélménynek behódolva megesszük az egész táblát, az agyunkban semmilyenféle kielégülést sem érzünk. Ezért eszünk, mi kényszeresen evök, tovább és tovább. Vegül edig ugyanoda jutunk, mintah egyetlen falatot sem ettünk volna a csokoládéból, csak gyönyörködtünk volna benne. Leszámíva azt a 600 kcal-t, amit magunkhoz vettünk kevesebb, mint 5 perc alatt, míg, ha ugyanennyit futottunk volna, mindössze 30-40 kcal-t égettünk volna el.
Az étvágy, amilyen sürgetöen lép fel, olyan hirtelen távozik is. Mert csalfa! Ha megnézzük a csokoladét, majd kinézünk az ablakon, átgondoljuk a napunk további részét, és eszünkbe jut, hogy még egy e-mailt gyorsan el kell küldenünk, mire az email elkészül, az ingerület rég hét határon túl lesz. Ès senki sem fekszik le úgy este, hogy az ágyban azon bánkódik, hogy de kár, hogy délután hirtelen nem ettem meg azt a csokit, mert mire idöm lett volna rá, már megfeledkeztem róla.
Èrdekes módon azonban, ha az etvágyunkra azonnal azt mondjuk, hogy "Nem szabad!", akkor sajnos nem múlik el. Az agyunk úgy van betáplálva, hogy ami nem szabad, arra vágyódik. Ezért alakul ki szinte mindenkiben a fogyókúrák során a vágyódás a tilos ételek után, és ezért nem jár sikerrel hosszútávon az ilyen stratégia. Az étvágynak nem lehet parancsolni. Nem lehet neki nemet mondani. Tudomásul kell venni a létezését, elfogadni, átélni, és megtanulni nem kielégíteni. A jó hír azonban az, hogy amenyiben megtanuljuk azonosítani és nem elhessegetni, akkor megtanuljuk kezelni.

3. A szénhidrátéhség
Amennyiben olyan ételt fogyasztunk, amelynek magas a glikémiás indexe, akkor hirtelen inzulinválaszt vált ki annak emésztése, az inzulin pedig olyasfajta érzést kelt bennünk, mint az éhség. Gyomorkorgás azonban nem kíséri, ez is hamar elmúlik, egy szem szölöcukor vagy egy darab alma elfogyasztása megbízhatóan megszabadít töle.

4. A gyomorsav
A túlzott gyomorsav szintén éhséghez hasonló érzést kelthet bennünk, de ezt sem kíséri gyomorkorgás. Ennek az okait kell megszüntetni, esetleg gyomorsavlekötöt szedni.

- Az éhséggel kapcsolatos különbözö érzések csak tapasztalattal azonosíthatók magabiztosan. Figyeljünk oda rájuk!
- Tanujuk meg az éhségen kívüli evésre ösztönzö ingereket nem kielégíteni (ebben segít a tudatos figyelem, erröl majd késöbb lesz részletesebben szó).
- TANULJUK MEG AZ ÉHSÉGÜNKET KIELÉGÍTENI!

Tanuljunk meg enni, amikor kell, ráadásul azt, ami jól esik. Addig, amíg jól nem lakunk.
Az egész fogyókúra-mítosz tévhiteken alapul. Nem igaz, hogy vannak "hízlaló" és "fogyasztó" ételek. Az a döntö, hogy összességében mennyit eszünk. Ès aki csak az éhségére reagál evésre, és a termeszetes igényei szerint táplálkozik, az nem fog hízni, söt, amíg nem normális a testúlya, addig - lassan - fogyni is fog. Ami hízlal az az, amit az éhségen kívüli okból eszünk meg. Ìgy lehet egy szelet sütemény az etkezésünk helyes része, és így lehet túlevés egy marék buláta vagy egy pohárka zsírszegény joghurt is.
Ès hízlal az is, ha éhesek vagyunk, és nem eszünk. Ilyenkor ugyanis bekapcsol a szervezet túlélö mechanizmusa, lecsökkenti az anyagcserét, a kalóriégetést, ráveti magát minden apró falatra, az utolsó morzsát is igyekszik elraktározni. A limbikus rendszert pedig fokozottabb müködésre készteti, tehát evésre ösztönöz, és, ha elfogy az akaraterö - az természeténél fogva elöbb-utóbb elfogy - be is fogunk neki hódolni.

Ez a tanulmány Dr. Gergely Anna és Dr. Makra Milán szellemi terméke, melyet a szerzöi alkotások védelme illet meg. Ebböl idézni kizárólag elözetes írásbeli engedéllyel lehet, és kizárjuk annak bármilyen formában történö feldolgozását.

Nincsenek megjegyzések: